2013. május 7., kedd



Szégyen és gyalázat, amiért így eltűntem... nem is tudom, mi lehetne a legjobb magyarázat... Talán az, hogy hatalmas változások következnek be az életemben, aminek köszönhetően nem nagyon jut időm a blogolásra, megírni a véleményemet az aktuálisan olvasott könyvekről vagy a látott filmekről. Ez viszont nem jelenti azt, hogy nincsenek ilyenek, tehát úgy döntöttem, hogy vissza fogok térni a kis blogomhoz. :) Az a nagy helyzet, hogy az írással úgysem nagyon haladok, annak ellenére, hogy ötletek ezrei kószálnak a fejemben, egyszerűen nem tudok huzamosabb ideig a történetemre koncentrálni, így az új regényem is csak az elején jár. :(
Sok-sok tervben lévő véleményezést írtam össze a kis bakancslistámban, viszont sajnos azok közül egy nem sok, annyi sem valósult meg, tehát úgy döntöttem, frissítek egyet azon a listán. :)


Könykrónika:
* LanaSwan/Anita Gayn – Senkineksem kellesz!
                                       – Szükségem van rád!
                                       – Hazudd, hogy szeretsz!
                                       – Azon a nyáron…
                                       – 50 dal, amit rád pazaroltam 


* Barterika – Kamaszkorom utolsónyara…

* E. L. James – A ötven árnyalat trilógia

* Sylvia Day – Hozzád kötve, Melléd láncolva

* Deborah Smith –  A hely, amit otthonnak hívnak


Sorozatszemle:
* Gossip Girl
* Drop Dead Diva
* Once upon a time

Filmélmények pedig még váratnak kicsit magukra; a fentiek azok, amikre rákoncentrálok... Azt hiszem, ez épp elég nagy kihívás ez is nekem. :) Igyekezni fogok még a nyár közepéig mindenről írni. :)

Addig is gyönyörűséges és nyugodalmas napokat kívánok minden erre tévedőnek! :) 

2012. november 20., kedd

Cirkusz

„Az élet egy nagy cirkusz.” – szokták volt mondani, vagy a másik, mikor bejelented, hogy elmész cirkuszba: – Minek? Csinálok én neked olyan cirkuszt!

Velem mindez két hete történt meg, mikor is egyik barátnőmmel elmentünk a Fővárosi Nagycirkuszba. Még kicsi lány voltam, mikor utoljára ott jártam, nem is emlékeztem rá, miket láttunk. Határozottan pozitívan csalódtam a műsorban.

Kezdődött a lökött bohóccal, aki hála az égnek nem nézett ki olyan félelmetesen, mint általában a bohócok, a felettébb szimpatikus ceremóniamesterrel pedig nem tudtam betelni!

Nagyon sok szuper produkciót láttunk. Tehetségesebbnél tehetségesebb fiúk és lányok léptek fel, és olyan mutatványokkal kápráztatták el a közönséget, hogy csak na! Úgy ugráltak ide-oda, mintha gumilabdák lennének. Mintha a gravitáció megszűnt volna, ők pedig csak lebegnének!
Félelmetes volt, amikor azon a hatalmas kerekes csodán mászkált bekötött szemmel a pasas! Végig arra gondoltam, hogy na, most fog leesni, mi pedig szemtanúi leszünk egy halálesetnek! (Csak mellesleg: ez teljesen a plafonig ér, és ő a külső részén is gyalogolt... a KÜLSŐ RÉSZÉN!)



Rengeteg állat mutatta meg a tudását, akiket nagyon remélem, hogy nem barbár módszerrel tanítottak be! Vicces, a csökönyös szamár is végig egy helyben áll, mikor a kecskék felugráltak a hátára, ő pedig szépen tűri… Mint a brémai muzsikosok! Volt ott kakas, tyúk, kecske, szamár, kutya, minden, ami szem szájnak ingere.



Láthattunk két elragadó fókaszerelmespárt, akik fincsi halacskáért cserébe szórakoztattak minket. Láttunk ugrabugráló majmokat, bicikliző és autószerelő papagájt, és tényleg megannyi tehetséges fiatalt. Az egyik csapat egykerekűn ügyeskedett, a másik nyolc labdával zsonglőrködött, a harmadik felcsavarodott valami anyagra, egyszerűen mesések voltak.



Természetesen voltak vicces jelenetek is, két számban például még a közönséget is bevonták, ergo tényleg nem unatkoztunk.

Mindenkinek ajánlom! Egy jó kis hétvégi kikapcsolódás, amikor elfelejted, hogy milyen sok dolgod lenne még, és csak a mostra koncentrálsz. 



Bakancslista

Úgy gondoltam, összeírom, hogy milyen véleményezések várhatók tőlem még ebben az évben. Igyekszem mindent betartani, és hátha ez a lista is segít majd és mindig figyelmeztet, ha megint abba a csapdába esnék, hogy elfelejteném, nekem van ám egy blogom. :)

Könykrónika:
* LanaSwan/Anita Gayn – Senkineksem kellesz!
                                       – Szükségem van rád!
                                       – Hazudd, hogy szeretsz!
                                       – Azon a nyáron…


* E. L. James – A szabadság ötven árnyalata

* Sylvia Day – Hozzád kötve

Továbbá a be nem kalkulált, egyszeriben csak felfedezett könyvek, amiknek nem tudtam ellenállni és elolvastam. :)

Filmélmények:
* Szerencsecsillag
* Charlie St. Cloud halála és élete
* Várandósok – Az a bizonyos 9 hónap
* A hírnök
* Csak tudnám, hogy csinálja
* A JK Rowling sztori

* Kispályás szerelem

Ezek azok a filmek, amikről mindenképpen szeretnék írni kritikát, az utolsón kívül az összest láttam (ezt pedig mindenképpen szeretném még idén megnézni moziban), tehát már csak le kéne írni a benyomást. Remélem, belefér az időmbe. :)
Ezen kívül pedig számítani lehet még (általában karácsonyi) filmek véleményezésére, ugyanis így az ünnepek közeledtével nagyon sokat meg szoktam nézni. :)

Sorozatszemle:
* Gossip Girl
* Drop Dead Diva
* Once upon a time

Hogy a listából mennyit tudok kihúzni még december 31-ig, az kérdéses, de igyekezni fogok! :)



Water for the Elephant ~ Vizet az elefántnak

Water for the elephant ~ Vizet az elefántnak (2011)


Nem, nem kattantam rá az Alkonyat saga szereplőinek a filmjeire, egyszerűen csak pont úgy jött ki a lépés, hogy érdekeltek a filmek. Már régóta a porosodik nálam a film, de eddig még nem volt kedvem megnézni. Talán most sem lett volna, ha nem mentem volna el a Fővárosi Nagycirkuszba, és utána közvetlenül nem kapcsolom be a HBO-t, ahol pont ez a film ment. Természetesen nem néztem végig, mert nem szeretem a szinkronos filmeket, csak akkor nézem magyarul, ha nagyon muszáj, így adódott, hogy ma tekintettem meg a feliratos verziót.
Nos, nem tudtam, miről szól, ezért nem számítottam valami nagy filmre, és igazából nem is kaptam azt. Mégis azt mondom, hogy tetszett.

Kezdődik az állatorvosnak tanult Jacob Jankowskival, akinek miután meghalnak a szülei, vándorútra indul egy nagyvárosba, hogy ott dolgozhasson. A síneken indul útnak, és épp mikor megpihen, meghall egy közeledő vonatot. Gondol egyet és felpattan rá, onnantól pedig belecsöppenünk a cirkuszi életbe, ami néha varázslatos, néha viszont kegyetlen.

Természetesen beleszeret a főmufti feleségébe, Marlena-ba, miközben próbálja megóvni a főattrakciót, Rosie-t, az elefántot.

Maga a film egy kis drámás szerelem, belecsomagolva a látványos cirkuszi mutatványokba. Sajnos nem sok előadót látunk, igazából az elefántnak van szerepe, aki viszont csodálatosan teljesít. (Különben tudni kell rólam, hogy nagyon szeretem az állatokat, főleg, ha azok még filmben is szerepelnek.)



Nem sok meglepő esemény történik, hiszen valljuk be, már a legelső pillanattól lehet tudni, hogy Marlena belemegy Jacob ajánlatába, és összejönnek, mégis végig reménykedek, hogy talán máshogyan történik. A vége nekem túl sok lett. Mintha túlcukrozták volna a tortát. Sok, nagyon sok. A boldogan éltek, míg meg nem haltak… nekem ez nem túl valóságos egy olyan nőtől, aki begyöpösödött az életébe.

Ennek ellenére azért ajánlom megnézésére, mert vannak benne nagyon aranyos jelenetek, ügyes és cuki állatok, egy felettébb kedvelhető elefáni, és tényleg kikapcsol arra a közel két órára.

Robert Patisszon... khm, bocsánat Pattinson nálam nem került bele a top100-as pasik közé, egyáltalán nem tetszik, és sajnos nem is túl jó színész. Ebben a filmben mindenesetre nem alakított olyan nagyon rosszul, mint például az Alkonyat filmekben.

A show-t mégis Reese Whiterspoon vitte, akit én nagyon szeretek, és most is adta a megszokott tökéletest. Jó formában volt a 36 éves színésznő, tetszett.



Tetszett: A cirkuszi hangulat.
Nem tetszett: Amikor bántották Rosie-t… ja, és nem tetszett, mikor meghalt a törpepasi.
Kedvenc jelenet: Rosie ügyeskedése.
Kedvenc karakter: Rosie, az elefánt --- egyértelmű. :)
Idézet: „– Be fog kerülni a rekordok könyvébe: „A legöregebb ember, aki valaha utazott egy cirkusszal.” – Én nem elutazok. Én hazamegyek.”

Twiligt - BD part 2


Twilight - Breaking Dawn part 2 ~ Alkonyat - Hajnalhasadás 2. rész


Mindenképpen szándékozom majd írni egy nagyon szösszenetet a könyvekről és a filmekről egyaránt, de egyelőre most ehhez fűznék kommentárt, mert ezt láttam/olvastam legutóbb.

Őszinte leszek, alapvetően nem kedvelem a TW sagát, mégis kíváncsian vártam a befejező részt. Hogy miért? Mert vannak momentumok, illetve szereplők, akik miatt nem tudtam kihagyni. Ők pedig Jacob és Nessie. Rettentően kíváncsi voltam, hogyan mutatják meg nekünk a különös kapcsolatukat, de persze érdekelt az is, hogy Bella hogyan fog viselkedni vámpírként. Összességében azt hiszem, hogy az összes film együttvéve nem érdekelt annyira, mint ez a befejező rész. De ami még különösebb számomra, az az, hogy az öt filmből csak ez tetszett, de ez úgy rendesen.

Végre valahára láttuk, hogy Kristen képes másra is a nyitott szájú bámuláson kívül. Megmutatta, hogy ő azért színésznő valahol mélyen, nem pedig csak egy kirakatbábú, akit ide-oda pakolgatnak. Vámpírként azt hiszem, előtört belőle az, ami eddig nagyon is hiányzott. Ennek örültem, bár azért szégyen, hogy négy filmet enélkül vitt véghez.
Most végre láttam kiabálni, láttam dühösnek, láttam keménynek, védelmezőnek, csábítónak és cselesnek. VÉGRE! Most sem tartom jónak, sőt, még a közepesek közé sem sorolnám, de az, hogy mutatott valamit magából, kissé feljebb húzta a szememben.

Maga a történet nem minden helyen volt könyvhű, és rögtön az elején ez túlságosan is zavaró volt. Mégis miért kellett kihagyni azt a részt, hogy az egész család ott áll Bella körül, és nem merik a lánya közelébe engedni, mielőtt nem eszik, és még azután is csak nagyon nehezen, mindenféle óvintézkedésekkel? Ez nekem nagyon hiányzott.

A kis Renesmee hihetetlenül gyönyörű lett, látszott, hogy számítógépes, mégis, valami elképesztően csodálatos volt. A nagyobbacska Nessie is szépséges volt, de hiányoltam, hogy nem beszélt. Oké, tudom, a könyvben benne is van, hogy inkább a különleges érintése útján kommunikált, de itt még azt se nagyon mutatták, ergo olyannak tűnt, mint aki kuka. Persze a szépsége így is lenyűgözött. (Ellenben a későbbi, csak látomás útján látott Nessie-vel, aki nem tetszett.) Mégis, ami a legjobban fájt és hiányzott, az a Jacob és közte feszülő kapcsolat hiánya volt. Alig mutatták őket együtt, és még abban a kevéske időben is, mintha nem szólhattak volna egymáshoz. Állandóan bekavart az anyja. (A hópehelyszedésnél, a karácsonyi ajándéknál, stb..) Még megszólítani is csak egyszer szólítja meg az ő Jacobját… hát miért?!

Nos, mindezen túllépve jöttek a vámpírocskák, akiket tanúkként hívtak. Hmm… tetszettek, Zafrina volt a kedvencem, de Kate és Garett is édesek voltak. Sajnos a többiekre csak nagyon haloványan emlékszem a könyvből, majd utánajárok, de addig is, akikre emlékeztem, tetszettek.



A legizgalmasabb rész természetesen a vége volt, a Volturris felvonulás. Nagyon-nagyon kíváncsi voltam, ezt hogyan oldják meg. Láttam az előzetesben valami harcszerűséget, amitől kb. idegsokkot kaptam. A KÖNYVBEN NEM VOLT HARC! Épp ez volt a lényeg! Mondom, mi lesz itt? Hogy engedhette meg Meyer, hogy így átírják? Persze várható volt, hogy lesz valami, mert a könyvben én őszintén szólva hiányoltam ezt a részt, de nem gondoltam volna, hogy majd a filmben ezt bepótolják. De megtették. Még hozzá nagyon ötletesen, amivel minden könyvmániás elégedett lehet. Persze már az elején lehetett sejteni, hogy ez csak a vízió, hiszen az képtelenség, hogy Carlisle meghal, mégis fenomenálisan megjelenítették a harcjelenetet. Nagyon szerettem, noha sajnáltam a meghalt farkasokat (Leah és Seth?), és azt a kevés vámpírt, akiket megszerettem. Jacob és Nessie menekülése is bejött, itt legalább láttam, hogy kapcsolatban vannak. Na meg persze Edward és Bella küzdése is abban a jelenetben, mikor Arót semmisítik meg.

Összességében tetszett a film, a lényegesebb dolgok benne voltak, és most így a 2. rész megtekintése után azt mondom, hogy elfért az a két film. Az első ugyan halál unalom és vontatás volt, ám a másodikban mindent ki tudtak fejteni, amihez talán egy két órás film másik fele nem lett volna elég.

Ajánlom mindenkinek megnézésre, tetszhet úgyis, hogy nem láttál belőle egyetlen részt sem, mert a barátnőm, akit elráncigáltam, ebben a cipőben járt, ő csak a 4/2-t látta, mégis azt mondta, hogy jó volt, bár kissé hiányos (amit én igyekeztem neki bepótolni).



Tetszett: Hogy nem untam magam rajta, mert tudtak újat mutatni. Végre pörögtek az események!
Nem tetszett: Az, hogy a Jacob-Nessie jelenetek kegyetlenül le lettek redukálva. Miért?
Kedvenc jelenet: A harcjelenet, amit kihagytak a könyvben, pedig ott is hiányzott, de legalább itt be lett pótolva. Ügyes!
Kedvenc karakter: Jacob, egyértelmű, hihetetlenül cuki volt, amikor bevallotta, hogy megtörtént a bevésődés. :)
Idézet: Ehhez újra meg kell néznem a filmet, mert most a képvilágra és magára a történetre voltam rákattanva. 

Könyvkrónika: Twilight saga

Stephenie Meyer - Twilight saga ~ Alkonyat (2005-2008; 2008-2012)

Hát elérkezett ez az idő is. Nem hagyhattam ki a véleményezésből ezt a sorozatot sem, mert túlságosan is diszkrimináns lennék. Talán az is vagyok, mert nagyon nehezen fog eszembe jutni pozitívum, ami Alkonyattal kapcsolatos. Pedig nem mindig voltam ám ennyire ellenséges a történettel. Pár éve – még az első film megjelenése előtt – igenis kedveltem a sorozatot, hiszen még fanficeket is írtam vele, és nem is egy továbbírást olvastam mástól, tehát kedveltem a történetet. Hogy miért vált mégis ekkora púppá a hátamon (és a könyvespolcomon)? Talán mert rájöttem, hogy egy nagy rakás… ürülék. Amíg ezzel a bugyuta szerelmi háromszöggel voltak elfoglalva az emberek, elszalasztották megismerni az igazán nagyszerű történeteket, mint például Az éhezők viadala, vagy a másik, TW-nél sokkal, de sokkal lenyűgözőbb történetet, ami szintúgy vámpírokról szól, a Vámpírakadémia sorozatot. Mire erre rájöttem, természetesen már megvolt az összes könyv, és az addig megjelent összes részt láttam.

A vegyes érzésnél sokkal rosszabb élményem van. A könyvek még csak-csak olvasatják magukat, na de a filmek! De nem rohanok előre, kezdem a könyvekkel.

Az első részben a fiatal kistinédzser olvasó megszereti Edwardot. Minden szép és jó, egészen a második részig, ahol inkább átpártolunk Jacobhoz. A harmadik részben vívódunk, hogy kit is szeretünk jobban, míg a negyedik kötetre eldől: nálam Jake győzött, Bellánál Eddie.
Nagyjából maga a történet is erről szól. Van Bella a tipikus Mary Sue gyönyörűség, aki beleszeret a vámpírfiúba, és mit ad Isten, az viszonozza az érzelmeit. Nagy nehézségek árán végül maguk is elfogadják a szerelmet, minden jól is alakul egészen a 2. rész elejéig, mikor Bella elvágja az ujját a vámpírokkal telepakolt szülinapi buliján, és Jasper rá akar támadni. Természetesen nem lesz Bellának nagy baja, de Edward mégis kétségbeesik, ezért elhagyja a lányt, magával ráncigálva az egész családot. Heh, cuki, nem? Na, itt kezd bejönni a képbe a mi kis Jake-ünk, aki megizmosodik, megférfiasodik – hát nehogy már egy nyápic kis indiánnak legyen esélye Edward félistenvámpírral szemben?! –, és kiderül róla, hogy ő pedig vérfarkas! Micsoda meglepetés!
A 3. részben Edward és Jacob újra boldogok, ám Victoria nem. És ha ő nem az, úgy gondolja, senki ne legyen. Még mindig a bosszújára van ráállva, tehát új-vámpírhadsereget toboroz, hogy jól meg tudja támadni Bellát (hiszen ő a szerelme annak az alávaló gazvámpírnak, aki megölte az ő élete szívszerelmét).
Bella pedig hagyja, hogy vonszolják jobbra-balra, sodródik az árral, miközben maga sem nagyon tudja eldönteni, hogy kit szeret. Egészen a végéig, mikor már annyira elhatalmasodik rajta a vámpírtéboly, hogy ő is vérszívó lehessen, hogy belemegy; hozzámegy Edwardhoz, csak végre változtassa már át! De romantikus! Bár legalább emberi… a legtöbb ember nem ódzkodna a vámpírrá válástól, úgy mint Elena a Vámpírnaplókban. Na, mindegy.
A 4/1 ott kezdődik, hogy Bella végre (nagyanyám) mennyasszonyi ruhájában hozzámegy a savanyúképű Edwardhoz, aki végre elérte érzelmi zsarolásának csúcspontját.
Elmennek a nászútra, Eddie nem szegi meg ígéretét, magáévá teszi Bellst, ám reggelre elmegy a kedve a további szextől. Ejnye, Eddie, megrontod a szűzleányt, de tovább már nem játszol vele?
Persze mindezt úgy, hogy egyik este még tervezik, hogy megtörténik, a másik reggel meg már túlvannak rajta. MEYER! De komolyan! Az egész 3. rész elfojtott erotikától hangos, erre lezárja egy nagy semmivel. (Valahol mélyen pont ezek miatt megértem, hogy megszületett az Ötven árnyalat trilógia.)
Aztán persze csodák csodájára egyetlen alkalomtól teherbe esik a kisasszony, és kiderül róla, hogy egy félvámpír növekszik a hasában.
Telnek-múlnak a napok, zajlanak az események, a lényeg, hogy megszületik Nessie, akibe belevésődik Jacob (vagy fordítva… pontosan sosem tudom, ki vésődik be kibe…).
És itt volt az a pont, amikor azt mondtam, hogy na végre! Imádtam a különös kapcsolatot a kislány Nessie és Jacob között! Ezért fogott meg a történet, és ezért örültem Barterika KUNy-jának (amiről még az évben szándékozom írni egy kis szösszenetet).



A filmek sem szólnak nagyjából másról, csak mindaz, ami könyvben olvasatja magát, a filmben unalmas és vontatott. A szereplők nagyon nem jók. Sem Kristennek, sem Robertnek nincsen színészi munkája, nem jól csinálják azt, amit. Kristen nyitott szájjal viszi végig a sorozatot, képtelen megemelni a fejét, amikor smárol, míg Rob végig szenvedi az egészet. De komolyan! Hogy képes valaki ilyen savanyú fejjel játszani egyfolytában?
Taylor sem éppen gigászi színész, de nála még elfogadható, mert ő a legfiatalabb… mégis! Valami belőle is hiányzik. (Na, nem a bicepsz és a kockahas…)

Zavaró továbbá, hogy elvileg a vámpíroknak nem változik a külsejük. Ennek ellenére mindig más és más jelenése van az összes Cullennek, és nem csak haj tekintetében… Mindegy, ezen túltéve magunkat még mindig nem találhatunk sok pozitív tulajdonságot, határozottan nem egy Oscar-gyanús film. Nem vitték túlzásba a fűszert… mintha kihagyták volna a húslevesből a sót… vagy a húst?

Az, hogy volt-e értelme kettészedni a 4., befejező epizódot? Határozottan nem. Az első ezáltal egy unalmas vontatás lett, végig kell nézni Bella undorítóvá vált testét és Nessie túlságosan is véres születését. A nászút is el lett húzva, de hát valamivel csak ki kellett tölteni azt a sok ürességet!
A második részről már egészen máshogyan vélekedem. Azt mondom, hogy emiatt megérte kettészedni. Még mindig nem vagyok megelégedve sok mindennel, de nem untam magam halálra. Sőt, szinte még érdeklődve vártam, mi lesz… :)

Összevetve azonban az első és az utolsó részt, szomorú megállapítani, hogy senki nem fejlődött, annak ellenére, hogy felkérték őket más szerepekre is, más színészekkel, akiktől azt hittük, tanulhatnak, ám ők vagy nem is akartak, vagy nem tudtak.

Ugye az köztudott tény, hogy Rob és Kristen kavartak/kavarnak, mégsem éreztem a filmvásznon a közöttük lévő szikrát, szexuális feszültséget, szerelmet vagy bármi egyebet. Így még én is el tudtam volna játszani, hogy szeretem Edwardot --- és ez visszafelé is igaz. Nem jók, nem érzek bennük tehetséget, mégis felkapottak lettek. Ez már csak így megy…


Zárnám soraimat, a következő bejegyzés pedig a Twilight Breaking Dawn 4/2 lesz kicsit kifejtve. :)

Tetszett: Jacob és Nessie kapcsolata. Imádom őket együtt.
Nem tetszett: Soroljam? Röviden: a filmben a színészek, a könyvben pedig Bella.
Kedvenc jelenet: Vicces, mert a négy film alatt nem sok kedvenc jelenetem lett, de például azt nagyon szeretem, amikor a Volturriknál Edward Felixszel harcol, és ott Bella közbeavatkozik.
Kedvenc karakter: Ness és Jake.
Kedvenc idézet: Nos, talán itt lesz az első, hogy nem írok semmit. Nincs kedvencem, minden sablonos és egyszerű. Bocsánat.

IMDb elérhetőségek:
I. film: http://www.imdb.com/title/tt1099212/
II. film: http://www.imdb.com/title/tt1259571/
III. film: http://www.imdb.com/title/tt1325004/
IV. film: http://www.imdb.com/title/tt1324999/
IV/2 film: http://www.imdb.com/title/tt1673434/


2012. november 19., hétfő

Könyvkrónika: A testbérlők


Lissa Price – A testbérlők (2012)


Szóval, ez az a könyv, amiben kicsit csalódtam. Nagyon vártam, nagyon kíváncsi voltam, mivel az összes Éhezők Viadala fannak ajánlották, feltételeztem, hogy hasonló kaliberű gyöngyszemben lesz részem. Hát nem így lett. Csalódás volt a könyv, ennek ellenére mégis tetszett. Ellentmondásos? Talán.

Nos, maga a sztori igen egyszerű: bekövetkezett a rettegett háború, és ha jól raktam össze a képet (nagyon koncentráltam, mert nagyon érdekelt) valamilyen spóra következtében az összes középkorú ember kipurcant. Életben csak az idősek (szépkorúak) és a fiatalok/gyerekek maradtak.  Azt hiszem, talán valami olyasmiről lehetett szó, hogy túlnépesedett a világ, mivel az idősek nem haltak meg, akár több száz évig is élhetnek, ezért kezükbe vették az irányítást és kinyírták a gyerekeiket, hogy legyen munkájuk. Legalábbis leegyszerűsítve nagyjából ez lehet a lényeg. A fiatalkorúak nem dolgozhatnak, és akiknek nincsen törvényes gyámja, vagy valaki, aki gondoskodhatna róluk, begyűjtik őket és beteszik egy intézetbe.

A főszereplőnk, Callie Woodland és öccse Tyler szülők nélkül bujkálnak egyik épületből a másikba egy barátjuk, Michael társaságban, mire megtámadják őket, kitaszajtják a helyről, ahol próbáltak életben maradni, és Callie-nek nem marad más lehetősége, minthogy bérbe adja a testét egy szépkorúnak. Mivel hatalmas pénzösszeget ígérnek neki ezért a tettéért, Callie belemegy, hiszen tudja, ezzel segíthetne beteges öccsén.

Nos, szerintem egy határozottan izgalmas történet. Szeretem az utópisztikus történeteket, ahogy azt már kifejtettem, szóval határozottan nagyon vártam, mit fog ebből kihozni az írónő. Hááát… lehetett volna ennél kicsivel több is.


Nagyon gyorsan haladtak az események, miközben lényeges dolgok nincsenek kifejtve. Azok a részek tetszettek, amikor Callie és a szépkorú, aki a testét vette bérbe beszélgetnek. Izgalmas volt, kíváncsi voltam. Tetszettek a karakterek, akiket megismertünk, habár Blake és a szerelmi szál idegesített. Erőltetett, felesleges és nagyon-nagyon amatőr volt. Mintha muszáj lett volna belevinni valamilyen szerelmi szálat, ezért az írónő gyorsan beleillesztett hasra ütés szerű helyekre valami romantikát. Jaj, nagyon nem kellett volna! Ez a történet annyira nem szerelmi! Ahogyan az ÉV-ben nem, itt annyira el lett cseszerintve.

Ezen kívül pedig hiányoltam az akciójeleneteket, kétkedve néztem, hogy mindenki egy csapásra elhisz Callie-nek mindent, szinte semmit sem kellett megmagyaráznia.

A történet, amiről igazából szól, mármint hogy tulajdonképpen meggyilkolni készülnek a tinédzsereket, igazán lehengerlő volt, de nem jól kibontva. Sok minden hiányzott még ahhoz, hogy engem teljesen le vegyen a lábamról.

A végén pedig a magyarázat nekem túl ködös. Talán párszor még újra kell olvasnom – amihez nem nagyon fűlik a fogam –, mindenesetre most egy kis kuszaság van a fejemben. A vége tényleg elég érdekes, de engem nem meglepett, hanem összezavart. Mi a fene volt ez a szerelmi szál, ha az a vége, ami? Hmm, nem tudom, de most egy ideig nem is akarom forszírozni. Hagyom ülni, és lehet, hogy kicsivel később már pozitívabb emlékkel fogok visszanézni rá.

Summa summarum, várom a következő részt, mert annyi biztos, hogy felkeltette az érdeklődésemet.

Tetszett: A háború utáni élet bemutatása. Elég brutális belegondolni, hogy bármikor mi is átélhetjük ezt akár még durvább verzióban.
Nem tetszett: Volt pár ilyen, de leginkább ez az idétlen szerelmi szál zavar.
Kedvenc jelenet: Amikor Callie és Madison beállnak a légképernyőbe. Tök izgalmas lehet!
Kedvenc karakter: Madison és Sara (egy kicsit).
Kedvenc idézet: „Sólyom rikolt fel, most repülni kell.” – Ezt imádtam!

„Vajon Hamupipőke elgondolkodott azon az éjszakán, amikor szép báli ruhában szórakozott, hogy meggyónjon a hercegnek? Gondolt arra, hogy elmondja neki, egyébként, Hercegem, a hintó nem az enyém, ez csak egy mocskos kis mezítlábas lakáj? Nem. Élte a pillanatot. Aztán éjfélkor lelépett szépen.”

„Hosszú ideje nem voltam már boldog. Régen volt már az, hogy az élet szájfényből, zenehallgatásból és butuska barátnőkből állt. Régen volt, hogy a legnagyobb aggodalmamat az jelentette, írunk-e dolgozatot, vagy elfelejtettem-e a házi feladatomat. Most már többre vágytam. Biztonságra, szabadságra és életre.”

„Ismerem ezt az érzést, a pánik érzését, ami kinyújtotta az időt, másodperceket tett évekké, és a mély fájdalmat, ami abból ered, hogy valakit nem egyetlen személy bánt meg, hanem sok, egy egész csapat, ami aztán egy közeggé, majd közösséggé, végül az egész világ kérdőre von. És ahogyan kinyújtod a karodat, mikor az ujjaid centikre kerülnek a mentőkötéltől, az utolsó gondolatod segít a túlélésben, segít abban, hogy módot találj annak megjavítására, ami tönkrement, hogy igent mondhass: ismét a világ részese akarsz lenni.”