Könyvkrónika: The Hunger Games

Suzanne Collins – The Hunger Games ~ Az éhezők viadala (2012)

Kötelező darab. Kevés könyv van olyan, ami a végletekig magával ragad, és soká tartott rájönni, hogy az én ízlésem pontosan milyen is, mi köré épül, min alapul. Nos, lassacskán, az egyre szaporodó kivégzett könyvek által kezdek rájönni; szeretem a posztapokaliptikus könyveket, amik a jövőben játszódnak. Az ÉV pontosan olyan könyv.

Történik valami – ami a történetből igazán sosem derül ki –, ami lerombolja az egykori Amerikát, és létrejön Panem országa a 12 körzettel és a Kapitóliummal. A körzetek, ahogy kifelé haladunk, egyre szegényebbek; a Tizenkettedik körzet például már egészen olyan, mint a középkorban, ami főleg nekünk olvasóknak furcsa, mikor megjelenik egy tévé, vagy kivetítő. Többször is tudatosítani kell magunkban, hogy ez a könyv a JÖVŐben játszódik.

Kissé nehezen indul be a történet, a főszereplőt Katniss Everdeent megismerjük. Megtudjuk, hogy van egy húga, Prim, egy anyukája, aki nem igazán tudja eltartani a két gyermekét. Megtudjuk, hogy meghalt az apukája, és rámaradt a feladat, hogy életben tartsa a családját. Szomorú, hogy egy tizenhat éves lányra hárul mindez, de Katniss állja a sarat. Gale-lel, a hasonló korú, jó kiállású, barna hajú fiúval tökéletesen megértik egymást, szuperül vadásznak, így feketén hozzájutnak a kellő mennyiségű ételhez, amitől nem halnak éhen. Kemény és nehéz élete van a lánynak, de az i-re a pontot igazán csak a Kiválasztás napja teszi rá.

Kiderül, hogy minden körzetből minden évben kiválasztanak egy-egy 12 és 18 év közötti fiút és lányt, és beküldik őket az Arénába, hogy élet-halál harcot vívjanak egymással. Hogy mi a lényege? Erre Snow elnök erőszeretettel emlékezet: egykor 13 körzet volt, azonban az utolsó, a 13. körzet fellázadt, természetesen leverték őket, ám annak megelőzése érdekében, hogy még egyszer ne ismétlődhessen meg, és hogy minden minden körzet emlékezzen arra, milyen sors várna rájuk, ha nem lenne a Kapitólium, minden évben megrendezik az Éhezők Viadalát. 

A körzetek, a centrumhoz közeledve egyre inkább elfogadják ezt a brutális rendszert, azonban a Peremlakók (Katnissék) már teljesen máshogyan látják az eseményeket; akárcsak mi. Egy brutális szórakozásnak, amit az unatkozó, gazdag kapitóliumiak űznek. Akárcsak a mi világunkban a sok reality-műsor: Való Világ és egyéb nyalánkságok. Itt még nem vérre megy a harc… de meddig elégszünk meg ezzel?

A sorsoláson, mit ad isten, az ártatlan Prim nevét húzzák ki, mire hősnőnk önként jelentkezik helyette, és a kisorsolt társával Peetával, a szőke hajú, kedvesnek tűnő fiúval útnak indulnak.

Collins nagyon jól át tudja adni az érzést, amit Katniss viseltet a sok bugyuta ember iránt, akik körülveszik őt. A kiválasztottaknak emelt fővel, boldogan kéne viselniük a rangjukat, a jövőjüket. Nem félhetnek, nem bosszankodhatnak, hiszen ez kiváltság! Katniss azonban gyűlöl mindent. A felkészítő csapat rendbe teszi, a gyémántot megcsiszolják, és kezdetét veszi a műsor.

Nem véres könyv, nem egy Battle Royal (bár sokan hozzá hasonlítják), mégis, maga a tartalom, hogy gyerekek ölik egymást, pont elég ahhoz, hogy elrettentsen sok embert. Azonban Kattnis már nem gyerek. Sem az első pár körzet lakói, akik a Hivatásosok, és egész életükben erre az alkalomra edzettek. Vannak gyerekek, de a nagy részük már tinédzser, ami csak megnehezíti az olvasók dolgát, mert így még külön izgulhatunk a szerelmi szál miatt is, ami nincs eltúlozva, nincs ránk erőszakolva.

Lényegében nagyszerű, lehengerlő, elgondolkodtató történet, tökéletes kivitelezéssel, jól megírt háttérrel. Aki egyszer elkezdi, nem tudja letenni. A jövő karikatúrája. Mindenkinek el kell olvasnia!

Suzanne Collins – Catching Fire ~ Futótűz (2012)

A folytatásra sem kellett sokáig várni, és ha lehet, ez még jobban lenyűgözött, mint az első részt. A történet ott folytatódik, ahol az első abbamaradt. Katniss és Peeta szerelme látszólag tökéletes, míg belül Katniss próbálja objektíven látni a Gale és Peeta iránt táplált érzelmeit. Nem könnyű neki, de hála istennek, a szerelem még mindig nincs eltúlozva. A lényeg máson van. A 75. alkalomhoz érkezik az Éhezők Viadala, amire a szervezők egy újdonsággal álltak elő: az eddigi győztesek közül fognak kisorsolni egy-egy résztvevőt. Hatalmas megdöbbenés fogadja a bejelentést, és a 12. körzetben már el is dőlt, hogy kik mennek. Katniss és Peeta. Újra. 

Félelem, rettegés, gyűlölet, harag lobban lángra a lányban. Gyűlöli a Kapitóliumot, holott számított a büntetésre, amit azért kapott, mert átvágta a játékszervezőket.

A könyv gyorsabban halad, mint az első részben, hamar az Arénában találjuk magunkat, és Collins ismét lenyűgöz a fergeteges észjárásával és határtalan fantáziájával. Ahogyan írom ezeket a sorokat, folyton ráz a hideg. Egyszerűen tökéletes folytatás, még kétségbe ejtőbb függővéggel. 

Suzanne Collins – Mockingjay ~ A kiválasztott (2012)

Mi lehetne egy ilyen eredeti, lenyűgöző történet méltó befejezése? Hát nem ez. Őszinte leszek, engem a harmadik rész nyűgözött le a legkevésbé. Valahol számítottam erre a befejezésre, valahol viszont reménykedtem benne, hogy nem ez lesz. Sok lehetőséget láttam még a lezárásra, de az agyam legmélyén tudtam, hogy ezt fogom kapni. Sajnos. 

A történet a Kiválasztottról, a Fecsegőposzátáról, Katnissról szól, aki legyőzi a Kapitólium uralmát. De milyen áron?! A fordulatok és a nyers brutalitás most sem maradhat el. A karakterek nem mondanak ellent önmaguknak. Végig izgalomban tart a sztori, miközben folytan arra gondolsz: ebből mi lesz? 

A vége miatt még mindig szomorkodom, másra számítottam, ennél sokkal eredetibbre, sokkal negatívabbra, de... ha jobban belegondolok, talán ez sem pozitív vég. Paródia lenne? Suzanne ezzel zárta le, de meghagyta nekünk a lehetőséget, hogy arra gondoljunk, amire szeretnénk, amivel nekünk teljes lenne? Talán. 

Mindenesetre megalkotta nekünk ezt a búskomor, félően valóságos jövőképet, amivel jobb lesz, ha mielőbb azonosulunk, mert ennél már csak rosszabb jöhet...