Harry Potter és a Halál Ereklyéi 2/2 (2011)

Harry Potter and the Deathly Hallows ~ Harry Potter és a Halál Ereklyéi 2/2 (2011)

Végre (vagy nem végre?) ide is elérkeztünk. Szerintem minden HP-fanatikus nevében ki merem állítani, hogy a körülmények (erről később) ellenére már mindenki izgatottan várta ezt a filmet. Nem is értem, hogy tudták megtenni velünk ezt! Szétszaggatni a filmet? Jesszus! Azzal nem is lett volna baj, hogy szétszedték, hiszen melyik rajongó ne örülne a kedvencéből két filmnek (vagy akár többnek), de hogy ekkora időeltolódással mutatták be?! Komolyan mondom, ez a szívatás magas foka. Mégis… imádtam várni. Annyira elmondhatatlanul szomorú vagyok, hogy rájöttem, többet nem lesz mire várni! Nincsen többé Harry Potter, vége a Potter-korszaknak, a fanoknak megmarad a Pottermore, amihez én a „Yes, No” szintig fejlődött angoltudásommal nem sokra megyek. :(

Tehát ezek a fentebb említett körülmények. Lehet, hogy utáltunk várni, de a szívünk mélyén mégis élveztük, hiszen mindig kaptunk valami újat, csodálatosat, olyat, amire talán nem is számítottunk. Hiányozni fog a Harry Potter, talán ezért is kezdtem el olvasni az egészet elölről (4. könyvnél tartok :P).

A filmről, hogy őszinte legyek, még nem tudok sok mindent mondani, és talán még nem is akarok. Még emésztgetnem kell, annak ellenére, hogy holnap (07. 15.) lesz egy hete, hogy láttam. Ez nem egy olyan egyszerű másfélórás mesefilm, amiről bárki tud véleményt írni öt perc alatt, ez egy komolyabb film, amit még párszor látnom kell, hogy tudjak mondani objektív, nem túl elfogult, de legfőképp, reális véleményt. Ehhez pedig még idő kell, mert most valószínűleg a könyvhöz ragaszkodott énem törne elő belőlem, ami bizony egy-két jelenet hiánya miatt még mindig ordítozik.

Azt viszont nem tudnám elviselni, hogy erről a filmről túl sok negatívat mondjak, szóval várok. :)

Felmerülhet a kérdés, hogy akkor viszont minek írom meg ezt a bejegyzést?

A válasz egyszerű: Mert mégsem hagyhatom szó nélkül Piton szívszaggató emlékjeleneteit!

Mivel ezen úgysem fog már változni a véleményem, nyugodtan kijelenthetem, hogy ezek a részek fenségesek lettek. Vissza tudták hozni azt a hangulatot, amit a könyv olvasása alatt is éreztem, és végre itt is meg tudtam bocsátani Perselus Pitonnak. A halálát megsirattam, és próbáltam nem nagyon grimaszolni a könnycsepp miatt… :)

Végül erről ennyit, de ígérem, hogyha nem is hamarosan, de fogok jelentkezni még Harry Potteres bejegyzéssel, mert ad1: úgysem tudom megállni, hogy ne írjak róla, ad2: kis is kell magamból írni, egyszerűen szükségét érzem. :)

Holiday (2006)

Holiday (2006)

Szerintem nincs olyan romantikusfilm-kedvelő, aki ne látta volna ezt a filmet. Személy szerint az egyik kedvenc romantikus filmem, sőt, talán ki merem jelenteni, hogy A kedvencem. Többször láttam már, szívesen előveszem a polcról, ahol a ritkaságszámba menő, eredeti DVD-filmjeimet őrzöm. 

A film maga igen egyszerű cselekményre épül; van két lány, akik megunva eddigi életüket, kapcsolatukat, házat cserélnek két hétre abban a reményben, hogy végre kicsit felpezsdül az életük. Egy netes házcsere oldalán ismerkedik meg a két reménytelenül szerelmes leányzó Iris (Kate Winslet) és Amanda (Cameron Diaz). Természetesen a szerelem szelleme itt sem alszik, úgy csap le a két hölgyeményre, mint éhes disznó a makkra.

Először a színészekről. Kate Winslet ott szerepel a kedvenc színésznőim között, szóval tőle nem is vártam kevesebbet, mégis hatalmas élményt adott. Kate nagyszerű színésznő, remekül tudja alakítani a naiv, kedves és segítőkész angol lányt, engem teljesen elbűvölt a filmben.

Cameron Diaz sosem volt a szívemben, valahogy mindig a túl bugyuta filmjeiben láttam, bár manapság egy-két komolyabb alkotásból rájöhettem, ő sem olyan vészes, mint régen hittem. Mindazonáltal, ez nem az a film volt, amiben megszerettem. Szerény véleményem szerint nem adott túl sokat a film értékéhez, igazából elevickélt a ráosztott szerepben, de nem éreztem, hogy adott volna hozzá valamit. A párosukból Jude Law-val, egyértelműen Jude volt az, aki nagyot alakított.

Kate Winslet és Jack Black esetében pedig természetesen Kate.

És ezt most minden elfogultság nélkül mondom, ugyanis ha valaki, én aztán elismerem, hogyha az általam nem kedvelt személy valamiben mégis jó.

A film: Már a legelső perctől fogva tart a varázsa, ami köszönhető a zseniális zenének. Szépen indul, lágyan, belevezet az alapokba, majd szépen lassan belevágunk a közepébe. Kate vagyis Iris csodálatos monológja az egyik kedvenc momentumom a filmből (bár ezt talán botorság mondani, mert ebből még lesz pár… millió), és Amanda idegeskedése is megmosolyogtat. A pasi, akit dob, amúgy egy lúzer, hál’ istennek, hogy nem láttuk többet a filmben.

Aztán jön a helycserés támadás. Iris a kis angliai kuckóját és a havat elcseréli egy hatalmas LA-i St. Anna széllel fűszerezett házért, amire a „modernizált palota” kifejezés talán jobban illene, ami a méretét és funkcióját illeti.

Itt aztán mindkét lány megismerkedik A férfiakkal, hiába a menekvés.

Amanda és Graham irtó cukik, ahogy a kanapén csókolóznak, majd végül megegyeznek, hogy lefekszenek egymással. Lám-lám, Amanda, milyen könnyen elfeledkeztél az előbb még annyira gyötrő unalomról! :) Graham amúgy tipikus szívtipró, szerintem én sem tudtam volna neki ellenállni. Nagyon cukik együtt.

Míg Los Angelesben, Iris tombol a „házikóban”, konkrétan mindent kihasznál, amit lehet, talán olyat is, amit még a tulaj saját maga sem.

Ők, mármint Iris és Miles nem keveredtek olyan szenvedélyes viszonyba a film alatt, aminek én határozottan örülök, mert Jack Black nem éppen olyan szerelmes főhős típus, részemről nem bántam volna, ha a gyönyörű Kate-nek valami helyesebb pasit találnak, de hát ízlések és pofonok. Miles-ként viszont cuki fiú, így meg van bocsátva neki a Kung Fu Panda fej. :)

Ahogy szépen lassan haladunk előre a történetben, egyre jobban kezdek beleszeretni a szerelembe. Annyira édesek, olyan jó őket együtt látni, főleg egy-két szívszorító jelent után, amit pl. Graham elbűvölő kislányainak köszönhetünk.

A titokzatos Sophie-ról és Olivia-ról kiderül, hogy Graham eltitkolt csemetéi, amit a nőügyei miatt „kénytelen” így intézni, és ami bizony nagy vétek, mert a két kis tündér belelopja magát az ember szívébe. Íme egy következő kedvenc: a sátras rész. Erről nem is tudom, mit mondhatnék, mert az a pár perc maga a megtestesült mennyország. Nancy Meyers ért a romantikához, az már egyszer biztos, és nem mellesleg érthetetlen a számomra, hogy a kislányokat miért nem láttam még más filmben – nagyszerűen alakítanak.

Arthur Abbot. Kiváló ember! SPIRITUSZ! Legkedvesebb szereplőm, főleg a vége felé, mikor Irisszel elmennek az estére, amit az öregúrnak rendeznek. Egyik legmeghatóbb jelent, mikor belépnek a terembe, és a tömeg tapsol és ujjong neki – pedig ő hogy félt, hogy nem lesz ott senki! Aztán a régi zseniális filmkészítőnek most egy aktuálisabb problémával kell szembenéznie: a lépcső. De megcsinálja! Fenomenális, hogy mekkora hatással vagyunk emberekre.

És végül a későn, de észhez tért Miles berohanása. Szerintem Kate ebben a kis részben, azzal a pillantással nagyobbat alkotott ebben a filmben, mint mindenki más együttvéve (főleg CameronAmanda sírásszenvedése...). Lenyűgöző, hogy tud játszani a mimikáival, az arcával, szerintem én még akkor sem tudnék olyan szerelmesen nézni, ha valóban az lennék. És végül, mikor Miles rákérdez a szilveszterre – hát nem édesek, ahogy örülnek? Na, innentől nem tudtam magamba fojtani a könnyeket.

A másik oldalon pedig ott van szegény-szegény Graham. Mindent kiadott magából, mindent beleadott ebbe a kapcsolatba, de Amandának mennie kell. Nem tudom, ki, hogy van vele, de én tökéletesen megértettem Graham sírását, úgy megölelgettem volna, olyan édes a végén. :)

És végül de nem utolsó sorban: a szilveszter. Gyönyörű képkockák, mikor a kis Sophie a fehér zoknijában letotyog a lépcsőn, majd a lenti események. A boldog párok, a még boldogabb kislányok, nők és férfiak – tökéletes happy end, nem is számítottam ennyi emócióra a filmtől, úgyhogy mindenkinek csak ajánlani tudom, aki szereti a könnyed kikapcsolódást, szereti a szerelmet és szeretne egy jót pityeregni. :)

Transformers 3 3D (2011)

Tranformers 3 3D (2011)

Nem tudom, ki hogy van vele, de én egyáltalán nem rajongok a 3D-s effektért. Számomra nem jön át a feeling, egyedül a fej- és a szemfájás, de az elemi erővel, főleg a film vége felé, ami egy 154 perces Transformers 3-nál bizony nem kevés idő. Emellett pedig egyáltalán nem éreztem, hogy ez tipikusan 3D-s filmnek készült volna, hiszen nem estek rám a robotok darabjai, nem lógott senki lába, keze vagy egyéb testrésze a fejem felett, nem éreztem úgy, hogy mindjárt eltalál egy-egy alkatrész, szóval teljességgel feleslegesnek és pénzkidobásnak tartom azt a plusz pár száz forintot, amit elkértek azért, hogy 154 percen keresztül fájjon a fejem. Arról nem is beszélve, hogy a Nyugati Pályaudvarnál lévő bevásárlóközpont mozijában a lépcső kettészeli a sorokat, és mivel én ültem a szélén, ezáltal középen, ezért a lépcső világítása visszatükröződött a szemüvegemen – egy élmény volt, mondhatom.

De ez sem tudta kedvemet szegni, mert mindezektől függetlenül a film maga nagyon tetszett. Nagy Transformers rajongó vagyok, az egyet még öcsém nézette meg velem annak idején, én pedig tök ágáltam ellene; annál nagyobbat, mint akkor, ritkán csalódik az ember – természetesen pozitívan. Nekem nagyon tetszett a film, még bőgtem is rajta (ami esetemben amúgy nem ritkaság, mert hajlamos vagyok magamat mindenen elbőgni), szóval számomra telitalálat volt. Ezután megnéztem a kettőt, ami szintúgy nagyot ütött, ha lehet, még jobb volt, mint az egy, aztán jött a három, ami most az éltartó a trilógiából.

És innentől vélhetőleg SPOILER jön, szóval aki még nem látta a filmet, és anélkül szeretné megnézni, hogy tudja, nagyjából mi történik benne, ne olvassa tovább. :)

A Holdra szállást még régen is izgalmasnak tartottam, és ezzel a csipetnyi pikantériával, amivel megfűszerezték a történetet és egyben a múltat, hát mit ne mondjak, nekem nagyon tetszett. Simán el tudtam/tudom képzelni, hogy ez így is lehetett, hiszen annyi, de annyi minden van, amiről mi halandók nem tudunk, a Transformers filmekben pedig erre mindig fel is hívják a figyelmünket. Ugyan mi mindent titkolnak előlünk?

Na, de lényegtelen is. Szóval kiderül, hogy a Holdon landol a Transformerek utolsó reménysége, és ezt Neil Amsrtong sikeresen meg is találja a Hold sötét oldalán, ami sok-sok évig titok marad, egészen addig, amíg véletlenül ki nem robban ez a bizonyos titok, és az Autobootok meg nem keresik, és le nem hozzák a Földre. Ezután persze kiderül, hogy az Álcáknak épp ez volt a terve, és innen kezdődik csak az izgalom. Sam próbál segíteni, őt próbálják elhallgattatni, senki nem hisz neki, és amikor mégis, akkor sem úgy cselekednek, mint ő azt várta volna.

A film alapvetően sablonos, kiszámítható, engem mégis le tud nyűgözni a képi világa, és maga Shia LaBeouf. Hajlamos vagyok megnézni egy filmet csak a főszereplő (sokszor akár mellékszereplő) miatt. Shia fiatal, helyes, vicces fiú, legalábbis ami a szerepeit illeti, ezért nekem elnyerte a szívemet, bár a Transformerst talán még nélküle is megnéztem volna, ugyan felhúzott szemöldökkel, és szkeptikus kifejezéssel az arcomon, ahogyan ezt tettem Megan Fox hiányának köszönhetően is. Szép lány, talán jó színésznő is, nem tudom, nem a kedvencem, ennek ellenére kimondottan és rohadtul zavart, hogy ezt a csücsöri szájú szőke kisasszonyt tették be helyette. Tökéletesen felesleges karakter volt, körbe illegette magát, mindenki megcsodálhatta a bámulatos lábait, és a tökéletes fenekét, nyugtázhattuk magunkban, hogy a szája tökéletesen rááll bizonyos dolgokra, és megállapíthattuk (Megan után újra), hogy Shiához egyáltalán nem illik egy lány sem… sem Sam Witwickyhez.

Mindezért viszont kárpótolt a fájóan keveset szereplő John Malkovich, akit még ebben a pár percben is imádtam. Az idióta Ken Jeongról pedig már nem is beszélve, az a pasi számomra hihetetlenül vicces, mindig jól szórakozom a filmjein.

A látványvilág magáért beszél, arról nem is ejtenék több szót, a „hibátlan” úgyis mindent elmond helyettem.

Összességében én egy 10-es skálán minimum 9-et adnék a filmre, hiszen minden benne volt, ami egy mesében benne kellett lennie. Gonoszok, jók, a fiú és a lány, a szerelem, a szerencsétlen gonoszkodó Patrick Dempsey személyében, a robotok drámája, követhető történet, egyszóval minden. Csak ajánlani tudom, de természetesen csak az első két rész után! :)

Vigyázz, kész, rajt!

Üdv, kedves erre járó idegen! :)

Ismét jelentkezem, ismét megpróbálkozom egy újabb bloggal, már nem is számolom hányadikkal, egy kezemen nem is lehet összeszámolni. Sokadik alkalommal próbálkozom újra, nem is értem, miért, hiszen ennek is csak egy vége lesz: rohamos időn belül lejár a regisztrációm, minekután ókor se teszem be a lábam… Na, de mindennek ellenére azért próbálkozni szabad, nem kerül semmibe, szóval uccu neki!

Mint minden fiatal, és aránylag normális ember, én is szeretem a filmeket. A könyveken kívül ez az egyetlen dolog, ami képes kicsit kikapcsolni, mikor elegem van a hétköznapok szürke forgatagából, mikor megunom, hogy „nekem sosem jön össze semmi”, mikor egy kis kikapcsolódásra vágyom. Imádok olvasni is, de az kicsit lassabban megy, mint egy film megnézése, ráadásul egy-egy képkocka néha képes teljesen kiszakítani a világomból; elfelejtem, hogy ki vagyok, hogy miért nézem ezt, csak elragad a hév, és beleélem magam az adott szituációba. Ez az életérzés leginkább otthon jön elő, mert – ugyan mostanában elég ritkán járok moziba, de amikor kicsit gyakrabban néztem el arrafelé, nos… egész egyszerűen ott nem tudom magam elengedni. Sok ember ül körülötted, az egyik popcornt ropogtat, a másik szürcsöli a kólát, vagy az egyéb cukros, csöppet diétaellenes löttyöt, a harmadik hangosan motyog, és így mindenki hallhatja, hogy mi a véleménye a filmről, a negyedik pedig a mobiljával játszadozik, így tudatosítva bennünk, hogy ő milyen fontos személy, még egy filmet sem tud végignézni anélkül, hogy ne nézne rá a mobiltelefonjára. Nem is beszélve az egyéb esetekről, mikor például késve érkeznek a filmre, és mindenkin keresztül áttaposnak, semmi „bocs” vagy „köszi”, csak vihognak, mint a fakutyák. Azt pedig már említeni is idegörlő, mikor a film legizgalmasabb perceiben jut eszébe valakinek, hogy nagyon, és kibírhatatlanul kell pisilnie… Hű.

Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot azzal, ha azt mondom, nem rajongok a mozikért, ennek ellenére azért gyakran megfordulok arrafele, hiszen olyan hangvilág és képi megjelenítés (ami a nagyságát illeti) otthon sajnos nem elérhető. Épp a minap voltam, konkrétan előző héten megnézni a Transformers 3-at, szóval kezdődjön blogom első bejegyzése ezzel a filmmel.

FIGYELMEZTETÉS: A bejegyzéseim mind-mind SPOILERT, vagyis tartalomleírást fognak tartalmazni, ezért arra kérek mindenkit, hogy aki még nem látta az adott filmet, és szeretné megnézni, ne olvassa el a bejegyzést.

Áhoj! Kezdődjék hát!

Üdvözlet!

Egyelőre még csak próbálgatok, és hétfőig nem tudom közzétenni az első bejegyzésemet - lévén, hogy az egy másik gépen van -, de nem sokára jelentkezem, addig is filmekre fel! :)