Cirkusz

„Az élet egy nagy cirkusz.” – szokták volt mondani, vagy a másik, mikor bejelented, hogy elmész cirkuszba: – Minek? Csinálok én neked olyan cirkuszt!

Velem mindez két hete történt meg, mikor is egyik barátnőmmel elmentünk a Fővárosi Nagycirkuszba. Még kicsi lány voltam, mikor utoljára ott jártam, nem is emlékeztem rá, miket láttunk. Határozottan pozitívan csalódtam a műsorban.

Kezdődött a lökött bohóccal, aki hála az égnek nem nézett ki olyan félelmetesen, mint általában a bohócok, a felettébb szimpatikus ceremóniamesterrel pedig nem tudtam betelni!

Nagyon sok szuper produkciót láttunk. Tehetségesebbnél tehetségesebb fiúk és lányok léptek fel, és olyan mutatványokkal kápráztatták el a közönséget, hogy csak na! Úgy ugráltak ide-oda, mintha gumilabdák lennének. Mintha a gravitáció megszűnt volna, ők pedig csak lebegnének!

Félelmetes volt, amikor azon a hatalmas kerekes csodán mászkált bekötött szemmel a pasas! Végig arra gondoltam, hogy na, most fog leesni, mi pedig szemtanúi leszünk egy halálesetnek! (Csak mellesleg: ez teljesen a plafonig ér, és ő a külső részén is gyalogolt... a KÜLSŐ RÉSZÉN!)

Rengeteg állat mutatta meg a tudását, akiket nagyon remélem, hogy nem barbár módszerrel tanítottak be! Vicces, a csökönyös szamár is végig egy helyben áll, mikor a kecskék felugráltak a hátára, ő pedig szépen tűri… Mint a brémai muzsikosok! Volt ott kakas, tyúk, kecske, szamár, kutya, minden, ami szem szájnak ingere.

Láthattunk két elragadó fókaszerelmespárt, akik fincsi halacskáért cserébe szórakoztattak minket. Láttunk ugrabugráló majmokat, bicikliző és autószerelő papagájt, és tényleg megannyi tehetséges fiatalt. Az egyik csapat egykerekűn ügyeskedett, a másik nyolc labdával zsonglőrködött, a harmadik felcsavarodott valami anyagra, egyszerűen mesések voltak.

Természetesen voltak vicces jelenetek is, két számban például még a közönséget is bevonták, ergo tényleg nem unatkoztunk.

Mindenkinek ajánlom! Egy jó kis hétvégi kikapcsolódás, amikor elfelejted, hogy milyen sok dolgod lenne még, és csak a mostra koncentrálsz. 

Bakancslista

Úgy gondoltam, összeírom, hogy milyen véleményezések várhatók tőlem még ebben az évben. Igyekszem mindent betartani, és hátha ez a lista is segít majd és mindig figyelmeztet, ha megint abba a csapdába esnék, hogy elfelejteném, nekem van ám egy blogom. :)

Könykrónika:

* LanaSwan/Anita Gayn – Senkineksem kellesz!

                                       – Szükségem van rád!

                                       – Hazudd, hogy szeretsz!

                                       – Azon a nyáron…

* Barterika – Kamaszkorom utolsónyara…

* E. L. James – A szabadság ötven árnyalata

* Sylvia Day – Hozzád kötve

Továbbá a be nem kalkulált, egyszeriben csak felfedezett könyvek, amiknek nem tudtam ellenállni és elolvastam. :)

Filmélmények:

* Szerencsecsillag

* Charlie St. Cloud halála és élete

* Várandósok – Az a bizonyos 9 hónap

* A hírnök

* Csak tudnám, hogy csinálja

* A JK Rowling sztori

* Kispályás szerelem

Ezek azok a filmek, amikről mindenképpen szeretnék írni kritikát, az utolsón kívül az összest láttam (ezt pedig mindenképpen szeretném még idén megnézni moziban), tehát már csak le kéne írni a benyomást. Remélem, belefér az időmbe. :)

Ezen kívül pedig számítani lehet még (általában karácsonyi) filmek véleményezésére, ugyanis így az ünnepek közeledtével nagyon sokat meg szoktam nézni. :)

Sorozatszemle:

* Gossip Girl

* Drop Dead Diva

* Once upon a time

Hogy a listából mennyit tudok kihúzni még december 31-ig, az kérdéses, de igyekezni fogok! :)

Water for the Elephant ~ Vizet az elefántnak

Water for the elephant ~ Vizet az elefántnak (2011)

Nem, nem kattantam rá az Alkonyat saga szereplőinek a filmjeire, egyszerűen csak pont úgy jött ki a lépés, hogy érdekeltek a filmek. Már régóta a porosodik nálam a film, de eddig még nem volt kedvem megnézni. Talán most sem lett volna, ha nem mentem volna el a Fővárosi Nagycirkuszba, és utána közvetlenül nem kapcsolom be a HBO-t, ahol pont ez a film ment. Természetesen nem néztem végig, mert nem szeretem a szinkronos filmeket, csak akkor nézem magyarul, ha nagyon muszáj, így adódott, hogy ma tekintettem meg a feliratos verziót.

Nos, nem tudtam, miről szól, ezért nem számítottam valami nagy filmre, és igazából nem is kaptam azt. Mégis azt mondom, hogy tetszett.

Kezdődik az állatorvosnak tanult Jacob Jankowskival, akinek miután meghalnak a szülei, vándorútra indul egy nagyvárosba, hogy ott dolgozhasson. A síneken indul útnak, és épp mikor megpihen, meghall egy közeledő vonatot. Gondol egyet és felpattan rá, onnantól pedig belecsöppenünk a cirkuszi életbe, ami néha varázslatos, néha viszont kegyetlen.

Természetesen beleszeret a főmufti feleségébe, Marlena-ba, miközben próbálja megóvni a főattrakciót, Rosie-t, az elefántot.

Maga a film egy kis drámás szerelem, belecsomagolva a látványos cirkuszi mutatványokba. Sajnos nem sok előadót látunk, igazából az elefántnak van szerepe, aki viszont csodálatosan teljesít. (Különben tudni kell rólam, hogy nagyon szeretem az állatokat, főleg, ha azok még filmben is szerepelnek.)

Nem sok meglepő esemény történik, hiszen valljuk be, már a legelső pillanattól lehet tudni, hogy Marlena belemegy Jacob ajánlatába, és összejönnek, mégis végig reménykedek, hogy talán máshogyan történik. A vége nekem túl sok lett. Mintha túlcukrozták volna a tortát. Sok, nagyon sok. A boldogan éltek, míg meg nem haltak… nekem ez nem túl valóságos egy olyan nőtől, aki begyöpösödött az életébe.

Ennek ellenére azért ajánlom megnézésére, mert vannak benne nagyon aranyos jelenetek, ügyes és cuki állatok, egy felettébb kedvelhető elefáni, és tényleg kikapcsol arra a közel két órára.

Robert Patisszon... khm, bocsánat Pattinson nálam nem került bele a top100-as pasik közé, egyáltalán nem tetszik, és sajnos nem is túl jó színész. Ebben a filmben mindenesetre nem alakított olyan nagyon rosszul, mint például az Alkonyat filmekben.

A show-t mégis Reese Whiterspoon vitte, akit én nagyon szeretek, és most is adta a megszokott tökéletest. Jó formában volt a 36 éves színésznő, tetszett.

Tetszett: A cirkuszi hangulat.

Nem tetszett: Amikor bántották Rosie-t… ja, és nem tetszett, mikor meghalt a törpepasi.

Kedvenc jelenet: Rosie ügyeskedése.

Kedvenc karakter: Rosie, az elefánt --- egyértelmű. :)

Idézet: „– Be fog kerülni a rekordok könyvébe: „A legöregebb ember, aki valaha utazott egy cirkusszal.” – Én nem elutazok. Én hazamegyek.”

Twiligt - BD part 2

Twilight - Breaking Dawn part 2 ~ Alkonyat - Hajnalhasadás 2. rész

Mindenképpen szándékozom majd írni egy nagyon szösszenetet a könyvekről és a filmekről egyaránt, de egyelőre most ehhez fűznék kommentárt, mert ezt láttam/olvastam legutóbb.

Őszinte leszek, alapvetően nem kedvelem a TW sagát, mégis kíváncsian vártam a befejező részt. Hogy miért? Mert vannak momentumok, illetve szereplők, akik miatt nem tudtam kihagyni. Ők pedig Jacob és Nessie. Rettentően kíváncsi voltam, hogyan mutatják meg nekünk a különös kapcsolatukat, de persze érdekelt az is, hogy Bella hogyan fog viselkedni vámpírként. Összességében azt hiszem, hogy az összes film együttvéve nem érdekelt annyira, mint ez a befejező rész. De ami még különösebb számomra, az az, hogy az öt filmből csak ez tetszett, de ez úgy rendesen.

Végre valahára láttuk, hogy Kristen képes másra is a nyitott szájú bámuláson kívül. Megmutatta, hogy ő azért színésznő valahol mélyen, nem pedig csak egy kirakatbábú, akit ide-oda pakolgatnak. Vámpírként azt hiszem, előtört belőle az, ami eddig nagyon is hiányzott. Ennek örültem, bár azért szégyen, hogy négy filmet enélkül vitt véghez.

Most végre láttam kiabálni, láttam dühösnek, láttam keménynek, védelmezőnek, csábítónak és cselesnek. VÉGRE! Most sem tartom jónak, sőt, még a közepesek közé sem sorolnám, de az, hogy mutatott valamit magából, kissé feljebb húzta a szememben.

Maga a történet nem minden helyen volt könyvhű, és rögtön az elején ez túlságosan is zavaró volt. Mégis miért kellett kihagyni azt a részt, hogy az egész család ott áll Bella körül, és nem merik a lánya közelébe engedni, mielőtt nem eszik, és még azután is csak nagyon nehezen, mindenféle óvintézkedésekkel? Ez nekem nagyon hiányzott.

A kis Renesmee hihetetlenül gyönyörű lett, látszott, hogy számítógépes, mégis, valami elképesztően csodálatos volt. A nagyobbacska Nessie is szépséges volt, de hiányoltam, hogy nem beszélt. Oké, tudom, a könyvben benne is van, hogy inkább a különleges érintése útján kommunikált, de itt még azt se nagyon mutatták, ergo olyannak tűnt, mint aki kuka. Persze a szépsége így is lenyűgözött. (Ellenben a későbbi, csak látomás útján látott Nessie-vel, aki nem tetszett.) Mégis, ami a legjobban fájt és hiányzott, az a Jacob és közte feszülő kapcsolat hiánya volt. Alig mutatták őket együtt, és még abban a kevéske időben is, mintha nem szólhattak volna egymáshoz. Állandóan bekavart az anyja. (A hópehelyszedésnél, a karácsonyi ajándéknál, stb..) Még megszólítani is csak egyszer szólítja meg az ő Jacobját… hát miért?!

Nos, mindezen túllépve jöttek a vámpírocskák, akiket tanúkként hívtak. Hmm… tetszettek, Zafrina volt a kedvencem, de Kate és Garett is édesek voltak. Sajnos a többiekre csak nagyon haloványan emlékszem a könyvből, majd utánajárok, de addig is, akikre emlékeztem, tetszettek.

A legizgalmasabb rész természetesen a vége volt, a Volturris felvonulás. Nagyon-nagyon kíváncsi voltam, ezt hogyan oldják meg. Láttam az előzetesben valami harcszerűséget, amitől kb. idegsokkot kaptam. A KÖNYVBEN NEM VOLT HARC! Épp ez volt a lényeg! Mondom, mi lesz itt? Hogy engedhette meg Meyer, hogy így átírják? Persze várható volt, hogy lesz valami, mert a könyvben én őszintén szólva hiányoltam ezt a részt, de nem gondoltam volna, hogy majd a filmben ezt bepótolják. De megtették. Még hozzá nagyon ötletesen, amivel minden könyvmániás elégedett lehet. Persze már az elején lehetett sejteni, hogy ez csak a vízió, hiszen az képtelenség, hogy Carlisle meghal, mégis fenomenálisan megjelenítették a harcjelenetet. Nagyon szerettem, noha sajnáltam a meghalt farkasokat (Leah és Seth?), és azt a kevés vámpírt, akiket megszerettem. Jacob és Nessie menekülése is bejött, itt legalább láttam, hogy kapcsolatban vannak. Na meg persze Edward és Bella küzdése is abban a jelenetben, mikor Arót semmisítik meg.

Összességében tetszett a film, a lényegesebb dolgok benne voltak, és most így a 2. rész megtekintése után azt mondom, hogy elfért az a két film. Az első ugyan halál unalom és vontatás volt, ám a másodikban mindent ki tudtak fejteni, amihez talán egy két órás film másik fele nem lett volna elég.

Ajánlom mindenkinek megnézésre, tetszhet úgyis, hogy nem láttál belőle egyetlen részt sem, mert a barátnőm, akit elráncigáltam, ebben a cipőben járt, ő csak a 4/2-t látta, mégis azt mondta, hogy jó volt, bár kissé hiányos (amit én igyekeztem neki bepótolni).

Tetszett: Hogy nem untam magam rajta, mert tudtak újat mutatni. Végre pörögtek az események!

Nem tetszett: Az, hogy a Jacob-Nessie jelenetek kegyetlenül le lettek redukálva. Miért?

Kedvenc jelenet: A harcjelenet, amit kihagytak a könyvben, pedig ott is hiányzott, de legalább itt be lett pótolva. Ügyes!

Kedvenc karakter: Jacob, egyértelmű, hihetetlenül cuki volt, amikor bevallotta, hogy megtörtént a bevésődés. :)

Idézet: Ehhez újra meg kell néznem a filmet, mert most a képvilágra és magára a történetre voltam rákattanva. 

Könyvkrónika: Twilight saga

Stephenie Meyer - Twilight saga ~ Alkonyat (2005-2008; 2008-2012)

Hát elérkezett ez az idő is. Nem hagyhattam ki a véleményezésből ezt a sorozatot sem, mert túlságosan is diszkrimináns lennék. Talán az is vagyok, mert nagyon nehezen fog eszembe jutni pozitívum, ami Alkonyattal kapcsolatos. Pedig nem mindig voltam ám ennyire ellenséges a történettel. Pár éve – még az első film megjelenése előtt – igenis kedveltem a sorozatot, hiszen még fanficeket is írtam vele, és nem is egy továbbírást olvastam mástól, tehát kedveltem a történetet. Hogy miért vált mégis ekkora púppá a hátamon (és a könyvespolcomon)? Talán mert rájöttem, hogy egy nagy rakás… ürülék. Amíg ezzel a bugyuta szerelmi háromszöggel voltak elfoglalva az emberek, elszalasztották megismerni az igazán nagyszerű történeteket, mint például Az éhezők viadala, vagy a másik, TW-nél sokkal, de sokkal lenyűgözőbb történetet, ami szintúgy vámpírokról szól, a Vámpírakadémia sorozatot. Mire erre rájöttem, természetesen már megvolt az összes könyv, és az addig megjelent összes részt láttam.

A vegyes érzésnél sokkal rosszabb élményem van. A könyvek még csak-csak olvasatják magukat, na de a filmek! De nem rohanok előre, kezdem a könyvekkel.

Az első részben a fiatal kistinédzser olvasó megszereti Edwardot. Minden szép és jó, egészen a második részig, ahol inkább átpártolunk Jacobhoz. A harmadik részben vívódunk, hogy kit is szeretünk jobban, míg a negyedik kötetre eldől: nálam Jake győzött, Bellánál Eddie.

Nagyjából maga a történet is erről szól. Van Bella a tipikus Mary Sue gyönyörűség, aki beleszeret a vámpírfiúba, és mit ad Isten, az viszonozza az érzelmeit. Nagy nehézségek árán végül maguk is elfogadják a szerelmet, minden jól is alakul egészen a 2. rész elejéig, mikor Bella elvágja az ujját a vámpírokkal telepakolt szülinapi buliján, és Jasper rá akar támadni. Természetesen nem lesz Bellának nagy baja, de Edward mégis kétségbeesik, ezért elhagyja a lányt, magával ráncigálva az egész családot. Heh, cuki, nem? Na, itt kezd bejönni a képbe a mi kis Jake-ünk, aki megizmosodik, megférfiasodik – hát nehogy már egy nyápic kis indiánnak legyen esélye Edward félistenvámpírral szemben?! –, és kiderül róla, hogy ő pedig vérfarkas! Micsoda meglepetés!

A 3. részben Edward és Jacob újra boldogok, ám Victoria nem. És ha ő nem az, úgy gondolja, senki ne legyen. Még mindig a bosszújára van ráállva, tehát új-vámpírhadsereget toboroz, hogy jól meg tudja támadni Bellát (hiszen ő a szerelme annak az alávaló gazvámpírnak, aki megölte az ő élete szívszerelmét).

Bella pedig hagyja, hogy vonszolják jobbra-balra, sodródik az árral, miközben maga sem nagyon tudja eldönteni, hogy kit szeret. Egészen a végéig, mikor már annyira elhatalmasodik rajta a vámpírtéboly, hogy ő is vérszívó lehessen, hogy belemegy; hozzámegy Edwardhoz, csak végre változtassa már át! De romantikus! Bár legalább emberi… a legtöbb ember nem ódzkodna a vámpírrá válástól, úgy mint Elena a Vámpírnaplókban. Na, mindegy.

A 4/1 ott kezdődik, hogy Bella végre (nagyanyám) mennyasszonyi ruhájában hozzámegy a savanyúképű Edwardhoz, aki végre elérte érzelmi zsarolásának csúcspontját.

Elmennek a nászútra, Eddie nem szegi meg ígéretét, magáévá teszi Bellst, ám reggelre elmegy a kedve a további szextől. Ejnye, Eddie, megrontod a szűzleányt, de tovább már nem játszol vele?

Persze mindezt úgy, hogy egyik este még tervezik, hogy megtörténik, a másik reggel meg már túlvannak rajta. MEYER! De komolyan! Az egész 3. rész elfojtott erotikától hangos, erre lezárja egy nagy semmivel. (Valahol mélyen pont ezek miatt megértem, hogy megszületett az Ötven árnyalat trilógia.)

Aztán persze csodák csodájára egyetlen alkalomtól teherbe esik a kisasszony, és kiderül róla, hogy egy félvámpír növekszik a hasában.

Telnek-múlnak a napok, zajlanak az események, a lényeg, hogy megszületik Nessie, akibe belevésődik Jacob (vagy fordítva… pontosan sosem tudom, ki vésődik be kibe…).

És itt volt az a pont, amikor azt mondtam, hogy na végre! Imádtam a különös kapcsolatot a kislány Nessie és Jacob között! Ezért fogott meg a történet, és ezért örültem Barterika KUNy-jának (amiről még az évben szándékozom írni egy kis szösszenetet).

A filmek sem szólnak nagyjából másról, csak mindaz, ami könyvben olvasatja magát, a filmben unalmas és vontatott. A szereplők nagyon nem jók. Sem Kristennek, sem Robertnek nincsen színészi munkája, nem jól csinálják azt, amit. Kristen nyitott szájjal viszi végig a sorozatot, képtelen megemelni a fejét, amikor smárol, míg Rob végig szenvedi az egészet. De komolyan! Hogy képes valaki ilyen savanyú fejjel játszani egyfolytában?

Taylor sem éppen gigászi színész, de nála még elfogadható, mert ő a legfiatalabb… mégis! Valami belőle is hiányzik. (Na, nem a bicepsz és a kockahas…)

Zavaró továbbá, hogy elvileg a vámpíroknak nem változik a külsejük. Ennek ellenére mindig más és más jelenése van az összes Cullennek, és nem csak haj tekintetében… Mindegy, ezen túltéve magunkat még mindig nem találhatunk sok pozitív tulajdonságot, határozottan nem egy Oscar-gyanús film. Nem vitték túlzásba a fűszert… mintha kihagyták volna a húslevesből a sót… vagy a húst?

Az, hogy volt-e értelme kettészedni a 4., befejező epizódot? Határozottan nem. Az első ezáltal egy unalmas vontatás lett, végig kell nézni Bella undorítóvá vált testét és Nessie túlságosan is véres születését. A nászút is el lett húzva, de hát valamivel csak ki kellett tölteni azt a sok ürességet!

A második részről már egészen máshogyan vélekedem. Azt mondom, hogy emiatt megérte kettészedni. Még mindig nem vagyok megelégedve sok mindennel, de nem untam magam halálra. Sőt, szinte még érdeklődve vártam, mi lesz… :)

Összevetve azonban az első és az utolsó részt, szomorú megállapítani, hogy senki nem fejlődött, annak ellenére, hogy felkérték őket más szerepekre is, más színészekkel, akiktől azt hittük, tanulhatnak, ám ők vagy nem is akartak, vagy nem tudtak.

Ugye az köztudott tény, hogy Rob és Kristen kavartak/kavarnak, mégsem éreztem a filmvásznon a közöttük lévő szikrát, szexuális feszültséget, szerelmet vagy bármi egyebet. Így még én is el tudtam volna játszani, hogy szeretem Edwardot --- és ez visszafelé is igaz. Nem jók, nem érzek bennük tehetséget, mégis felkapottak lettek. Ez már csak így megy…

Zárnám soraimat, a következő bejegyzés pedig a Twilight Breaking Dawn 4/2 lesz kicsit kifejtve. :)

Tetszett: Jacob és Nessie kapcsolata. Imádom őket együtt.

Nem tetszett: Soroljam? Röviden: a filmben a színészek, a könyvben pedig Bella.

Kedvenc jelenet: Vicces, mert a négy film alatt nem sok kedvenc jelenetem lett, de például azt nagyon szeretem, amikor a Volturriknál Edward Felixszel harcol, és ott Bella közbeavatkozik.

Kedvenc karakter: Ness és Jake.

Kedvenc idézet: Nos, talán itt lesz az első, hogy nem írok semmit. Nincs kedvencem, minden sablonos és egyszerű. Bocsánat.

IMDb elérhetőségek:
I. film: http://www.imdb.com/title/tt1099212/
II. film: http://www.imdb.com/title/tt1259571/
III. film: http://www.imdb.com/title/tt1325004/
IV. film: http://www.imdb.com/title/tt1324999/
IV/2 film: http://www.imdb.com/title/tt1673434/

Könyvkrónika: A testbérlők

Lissa Price – A testbérlők (2012)

Szóval, ez az a könyv, amiben kicsit csalódtam. Nagyon vártam, nagyon kíváncsi voltam, mivel az összes Éhezők Viadala fannak ajánlották, feltételeztem, hogy hasonló kaliberű gyöngyszemben lesz részem. Hát nem így lett. Csalódás volt a könyv, ennek ellenére mégis tetszett. Ellentmondásos? Talán.

Nos, maga a sztori igen egyszerű: bekövetkezett a rettegett háború, és ha jól raktam össze a képet (nagyon koncentráltam, mert nagyon érdekelt) valamilyen spóra következtében az összes középkorú ember kipurcant. Életben csak az idősek (szépkorúak) és a fiatalok/gyerekek maradtak.  Azt hiszem, talán valami olyasmiről lehetett szó, hogy túlnépesedett a világ, mivel az idősek nem haltak meg, akár több száz évig is élhetnek, ezért kezükbe vették az irányítást és kinyírták a gyerekeiket, hogy legyen munkájuk. Legalábbis leegyszerűsítve nagyjából ez lehet a lényeg. A fiatalkorúak nem dolgozhatnak, és akiknek nincsen törvényes gyámja, vagy valaki, aki gondoskodhatna róluk, begyűjtik őket és beteszik egy intézetbe.

A főszereplőnk, Callie Woodland és öccse Tyler szülők nélkül bujkálnak egyik épületből a másikba egy barátjuk, Michael társaságban, mire megtámadják őket, kitaszajtják a helyről, ahol próbáltak életben maradni, és Callie-nek nem marad más lehetősége, minthogy bérbe adja a testét egy szépkorúnak. Mivel hatalmas pénzösszeget ígérnek neki ezért a tettéért, Callie belemegy, hiszen tudja, ezzel segíthetne beteges öccsén.

Nos, szerintem egy határozottan izgalmas történet. Szeretem az utópisztikus történeteket, ahogy azt már kifejtettem, szóval határozottan nagyon vártam, mit fog ebből kihozni az írónő. Hááát… lehetett volna ennél kicsivel több is.

Nagyon gyorsan haladtak az események, miközben lényeges dolgok nincsenek kifejtve. Azok a részek tetszettek, amikor Callie és a szépkorú, aki a testét vette bérbe beszélgetnek. Izgalmas volt, kíváncsi voltam. Tetszettek a karakterek, akiket megismertünk, habár Blake és a szerelmi szál idegesített. Erőltetett, felesleges és nagyon-nagyon amatőr volt. Mintha muszáj lett volna belevinni valamilyen szerelmi szálat, ezért az írónő gyorsan beleillesztett hasra ütés szerű helyekre valami romantikát. Jaj, nagyon nem kellett volna! Ez a történet annyira nem szerelmi! Ahogyan az ÉV-ben nem, itt annyira el lett cseszerintve.

Ezen kívül pedig hiányoltam az akciójeleneteket, kétkedve néztem, hogy mindenki egy csapásra elhisz Callie-nek mindent, szinte semmit sem kellett megmagyaráznia.

A történet, amiről igazából szól, mármint hogy tulajdonképpen meggyilkolni készülnek a tinédzsereket, igazán lehengerlő volt, de nem jól kibontva. Sok minden hiányzott még ahhoz, hogy engem teljesen le vegyen a lábamról.

A végén pedig a magyarázat nekem túl ködös. Talán párszor még újra kell olvasnom – amihez nem nagyon fűlik a fogam –, mindenesetre most egy kis kuszaság van a fejemben. A vége tényleg elég érdekes, de engem nem meglepett, hanem összezavart. Mi a fene volt ez a szerelmi szál, ha az a vége, ami? Hmm, nem tudom, de most egy ideig nem is akarom forszírozni. Hagyom ülni, és lehet, hogy kicsivel később már pozitívabb emlékkel fogok visszanézni rá.

Summa summarum, várom a következő részt, mert annyi biztos, hogy felkeltette az érdeklődésemet.

Tetszett: A háború utáni élet bemutatása. Elég brutális belegondolni, hogy bármikor mi is átélhetjük ezt akár még durvább verzióban.

Nem tetszett: Volt pár ilyen, de leginkább ez az idétlen szerelmi szál zavar.

Kedvenc jelenet: Amikor Callie és Madison beállnak a légképernyőbe. Tök izgalmas lehet!

Kedvenc karakter: Madison és Sara (egy kicsit).

Kedvenc idézet: „Sólyom rikolt fel, most repülni kell.” – Ezt imádtam!

„Vajon Hamupipőke elgondolkodott azon az éjszakán, amikor szép báli ruhában szórakozott, hogy meggyónjon a hercegnek? Gondolt arra, hogy elmondja neki, egyébként, Hercegem, a hintó nem az enyém, ez csak egy mocskos kis mezítlábas lakáj? Nem. Élte a pillanatot. Aztán éjfélkor lelépett szépen.”

„Hosszú ideje nem voltam már boldog. Régen volt már az, hogy az élet szájfényből, zenehallgatásból és butuska barátnőkből állt. Régen volt, hogy a legnagyobb aggodalmamat az jelentette, írunk-e dolgozatot, vagy elfelejtettem-e a házi feladatomat. Most már többre vágytam. Biztonságra, szabadságra és életre.”

„Ismerem ezt az érzést, a pánik érzését, ami kinyújtotta az időt, másodperceket tett évekké, és a mély fájdalmat, ami abból ered, hogy valakit nem egyetlen személy bánt meg, hanem sok, egy egész csapat, ami aztán egy közeggé, majd közösséggé, végül az egész világ kérdőre von. És ahogyan kinyújtod a karodat, mikor az ujjaid centikre kerülnek a mentőkötéltől, az utolsó gondolatod segít a túlélésben, segít abban, hogy módot találj annak megjavítására, ami tönkrement, hogy igent mondhass: ismét a világ részese akarsz lenni.”

J. K. Rowling - Harry Potter

 J. K. Rowling - Harry Potter 1-7

 Ezt nem lehet kihagyni. A Harry Potter kötetek hozták meg nekem a kedvet az olvasáshoz és az íráshoz. Két volt osztálytársam próbált győzködni éveken át, hogy olvassam el a HP-kat. Eleinte hárítottam, nem is érdekelt; még csak a filmeket sem néztem meg, sőt, az első részt még moziban néztük meg általános iskola elején, és nagyon nem tetszett. Aztán teltek az évek, sorra hallgattam a sztorizgatásokat a könyvről, és úgy gondoltam, ideje lenne belevágni nekem is. Elkezdtem, és nem tudtam abbahagyni. Az akkor még hat könyvet villámsebességgel olvastam ki, és azóta is vagy százszor minimum. Imádom, mindent szeretek benne, amit nem szeretek, azt is szeretem! :)

Nem fogok róla írni nagy tartalmat, hiszen ez az a téma, amihez mindenki hozzá tud szólni. Nincs olyan ember, akinek azt mondom, hogy „Harry Potter” és értetlenül nézne rám. Vagy szeretik őt, vagy nem, vagy csak a könyveket, vagy csak a filmeket, a lényeg, hogy ennyi év alatt teljesen beszivárgott a köztudatba. A kisgyerekektől az idősekig, mindenki ismeri a történetet. Rengeteg fanatikus van, a fanfiction (rajongói továbbírás) világát a Harry Potter indította be hazánkban is, és azóta is nagy siker övezi. (Jómagam is írok, mégpedig ki másnak köszönhetően, mint JKR-nek. Link jobb oldalt látható a Merengőre.)

Kezdődik egy átlagos, szegény sorsú kisfiúval, a szemüveges soványka Harryvel, akivel nagy csoda történik. Kiderül róla, hogy varázsló. Rowling elbeszélő módban ír, de mégis mindig Harry fejében járunk, az ő gondolatait olvassuk. 

Hét köteten keresztül olvashatjuk a megpróbáltatásait, ami az idő folyamán egyre komolyabbá válik. Persze már a Bölcsek kövében sem éppen leányálom, amit átél, mégis, mire elérünk a Halál Ereklyéihez, Harryben tudatosul, hogy vagy le kell győznie Voldemortot, vagy meghal. Ezt valahol mélyen eddig is sejteni lehetett, de csak az utolsó részben válik ennyire egyértelművé.

Sokan különbséget tesznek a könyvek között: „ez tetszett, az nem”, ám én mindegyiket ugyanúgy szeretem. (Jó, talán egy icipicivel jobban leköt a 7. rész.) Az elsőtől kezdve a hetedikig imádom. Hogy miért? Maga a világ az, ami elvarázsol. Rowling megalkotott egy kisebb, de sokkal, sokkal jobb mágikus világot, ahol boszorkányok és varázslók vannak, a tárgyak egy pálcaintésre ide-oda repkednek, a levelek baglyok segítségével jutnak el a címzetthez, az autók tudnak repülni, az emberek pedig majdhogynem teleportálni (hoppanálás). Hát nem lenyűgöző? Szerintem az. Sok HP-fanatikust megmozgatott ez a világ, nem véletlenül születik rengeteg fanfic. --- Ami pedig a másik ok, az a szerethető karakterek. Legyenek azok élők vagy holtak, mindenkinek lesz olyan, aki szimpatikus, de nem tartja teljesen egésznek a történetét. Nekem ilyen volt Lily és James (Harry szülei) élete. Imádtam róluk olvasni, ezért is bántott a dolog, hogy olyan keveset tudhattunk meg a szerelmükről. Viszont pont ezért is volt jó, mert így Rowling adott egy lehetőséget, hogy folytathassuk. Első regényem az Lily és James életének elbeszélése volt. Kissé kelekótya, nagyon kezdetleges, de csak az enyém. Büszke vagyok rá. :)

A másik, ficre indokot adó oz, az az elégedetlenség. Sok-sok ismerősöm, barátnőm gondolja úgy, hogy pl. Hermionénak nem Ronnal kellett volna összejönnie, hanem pl. Dracóval. Vannak olyanok, akik úgy gondolják, hogy Harry és Piton kapcsolata több volt, mint tanár-diák viszony. Rengeteg variáció van, sok-sok ember, izgalmasabbnál izgalmasabb fantáziával, tehát nagyjából kimeríthetetlen témát találtunk. :)

Sokan pedig a filmek és a könyvek között tesznek különbséget. Pedig nem szabad. Mind a 7 könyvet külön kell kezelni a 8 filmtől, különben persze, hogy elégedetlenül nézel magad elé. Egy két órás filmbe nem lehet belevinni több száz oldalnyi történést! Az első részek még igen, közel azonosak a könyvvel. Ühüm, de ott nem is 500-600 oldalról beszélünk! A legtöbb felháborodást az 5. film okozta. Igen, valóban sok minden ki lett hagyva, mégis, a lényeg benne volt, ezért én sosem háborogtam. Tény, hogy sok apróságot megváltoztattak, de mégsem tértünk el a történet lényegétől!

A 6. film számomra a legunalmasabb, annak ellenére, hogy a könyv nem volt az. Valahogy a filmet mégsem sikerült annyira eltalálniuk.

A 7. és 8. film egy másik tészta, én képes voltam egyben végignézni mind a kettőt, és nagyon szerettem. Jó volt, hogy két részben mutatták be, mert így nem hagytak ki semmi lényegeset. És ami még pozitív volt, hogy nem tértek el a könyvbéli eseményektől, vagy csak nagyon kis mértékben. Nagyon kellemes csalódás volt számomra a két film.

Harry, Ron és Hermione a szemünk előtt válnak felnőtté, ahogyan Dan, Rupert és Emma is. Nem tudom, hogyan, de sikerült olyan szereplőket választani ehhez a sorozathoz, akik nélkül ma már el sem tudnám képzelni ezt a világot. Ez vonatkozik a mellékszereplőkre (kevésbé főszereplőkre) is: Dumbledore, Hagrid, McGalagony, Piton, Draco, Lucius, Voldemort, stb., stb..

Nem is tudom, mit mondhatnék még. Nekem Harry Potterrel lett teljes az életem. Megismertem általa sok-sok jó embert, köztük az egyik nagy barátnőmet, és sok-sok kisebb, de annál értékesebb emberkét, általa kezdtem el írogatni, és valószínűleg miatta van most ez a blog is.

Mindenkinek ismerni kéne, ezért is dühít a dolog, hogy édesanyám nem volt képes elolvasni az első részt. Lehet, hogy nem fogja meg rögtön az elején, de nem lett volna szabad abbahagynia. Még nem adtam fel a reményt, hogy megszerettessem vele a könyveket is. :)

Tetszett: Nem is kérdés, minden.

Nem tetszett: Nincs olyan. Nem elfogultságból, de én nem tudok róla negatívumot mondani.

Kedvenc jelenet: Sok van, most nem elemzem ki az összes részt, de talán az egész HP egy hatalmas kedvenc jelenet az élet unalmas forgatagában. :)

Kedvenc karakter: Hmm… nem tagadom, Lily és James fanatikus vagyok, de mellettük imádom Hermione és Ron kapcsolatát. Nagyjából csak velük írtam, néha egy-egy Harry&Ginny-vel megfűszerezve.

Kedvenc idézet: Rengeteg van de az örök kedvenc: „Rossz úton jár, aki álmokból épít várat és közben elfelejt élni.” 

Sex and the City ~ Szex és New York

Sex and the City ~ Szex és New York (sorozat /1998-2004/ és filmek)

Fú, hol is kezdjem? Nos, talán az elején. :) Na, nem kell megijedni, nem vagyok ennyire elveszve, csak most hirtelen nem tudtam, mivel is indítsak, ugyanis ennek a sorozatnak elég kacifántos úton kezdtem neki.

Először láttam az 1. film második felét, amit nem érettem, de sokáig nem éreztem késztetést, hogy megnézzem. Aztán egy idő után (HBO-n elég sokat játszották egy időben), mikor már nem érettem, hogyan lehet az, hogy egyszer utálja Biget, egyszer nem utálja, egyszer meg majdnem házasodnak, úgy döntöttem, hogy behozom a lemaradást, és megnézem az elejétől a végéig. Így alakult, hogy kezdtem az 1. résszel, amit rögtön követett a 2., aztán pedig a sorozat. Talán kicsit csavart, de mentségemre szolgáljon, hogy már többször is elkezdtem a sorozatot, ám valamiért nem fogott meg az első epizód.

Állíthatom, hogy nem teljes ok nélkül, ugyanis a sorozatnak kellett egy kis idő, mire felvette a szokásos ritmusát, a szokásos szereplőkkel. Amikor ez megtörtént, én is rajongóvá váltam.

Adott négy szingli, harmincas lány, akiknél hébe-hóba jelentkezik a fránya kapuzárási pánik, de alapvetően elvannak a saját bőrükben, élvezik az életet, a pasikat és a szexet.

Carrie (Sarah Jesscia Parker) elbeszélésében láthatjuk az életüket, ami rengeteg vicces, megható, idegtépő, és a legtöbb esetben élethű jelenetek színhelye. Carrie író, van egy rovata, amit erőszeretettel ír a saját, esetleg barátnői tapasztalati alapján.

Miranda, a szkeptikus ügyvédnő, aki átlagosságban két lábbal jár a földön, de olykor előfordulnak nála is elgyengülések. A sorozat folyamán megismerkedik Steve-vel, akivel később közös gyermeket vállalnak, majd összeházasodnak. Nagyon aranyosak együtt, Mirandát szeretem, annak ellenére, hogy néha azért meg tudtam volna tépni a haját. Samanta, a szexőrült, akin tényleg nagyon-nagyon-nagyon sokan végigmentek, ám a sorsát ő sem tudta befolyásolni; két olyan férfi is volt az életében, akikhez sokkal szorosabban kötődött érzelmileg, mint ő azt eredetileg akarta. Nekem személy szerint Jerry ’Smith’ Jarod a kedvencem, de Richard is sármos volt. Charlotte, az örök álmodozó, de azért közel sem ártatlan szűzies lányka. Neki is jó pár férfival volt dolga, még egy nagyon gyatra házasságot is kötött, mire végre rátalált a Szőke Hercegre, aki esetében fényesen kopasz. :) Harryvel a házasság után problémáik adódtak a gyermekvállalással, de a végén velük is minden rendbe jött.

És végül a főszereplőnk, a sokak szerint nem túl szép arcú Sarah, vagyis Carrie. Megmondom őszintén, nem túlzottan kedveltem SJP-t a sorozat előtt, de a végére egészen megszerettem. Carrie vicces, okos, elragadó lány, akinek két igaz szerelme volt: Aiden és Mr. Big. Természetesen a kevésbé tökéletes Big mellett köt ki, noha én inkább Aiden párti voltam és vagyok. De hát semmi sem tökéletes, a szívnek pedig nem lehet parancsolni, nem igaz? :)

 A sorozat ott marad abba, hogy mindenki nagyon boldog, Carrie és Big egymásra talált a csodaszép Párizsban, Miranda Steve-vel neveli a kis vörös Bradyt, Samanta elfogadta, hogy szerelmes Smith-be, Charlotte és Harry pedig megkapják a régóta vágyott kislányukat Kínából.

Sey and the City (2008) 

Az első film pedig pontosan itt folytatódik. Eleinte ragyogás, boldogság sunshine and happiness, ám a közepe felé kissé lelohad a jókedv, miután Mr. Bigünk megijed az újabb házasságától. Carrie totálisan kiborul, szerintem kissé túldramatizálja a helyzetet, tekintve, hogy például Miranda min megy keresztül (megcsalja a férje), és Samanta mint ment keresztül (mellrák), így kissé soknak érzem ezt a letargiát és magába fordulást, ugyanakkor hihető, mert igenis vannak ilyen emberek, akik túl-túldramatizálnak dolgokat. Carrie és igazából Charlotte is pont ilyen.

Elmennek a nászútnak tervezett Mexióba, Charlotte összeszarja magát, de végtére is Carrie magához tér, és a Miranda&Samanta páros hatására visszaköltözhet hőn szeretett lakásába. A sok nászajándék és bedobozolt cuccok között Carrie úgy dönt, felvesz egy személyi asszisztenst, a St. Louisból érkezett Szent Louis-t, a vagány fekete csajszit, aki sokat segít Carrie-nek. Számomra nagyon szimpatikus karakter. Zajlik az élet, Charlotte csodával határos módon teherbe esik, Miranda megbocsát Steve-nek, Samanta elhagyja Smith-t, hogy újra önmagát szerethesse a legjobban, és végül természetesen Carrie és Big is kibékülnek. A happy end garantálva van, egy esküvővel zárunk, majd a négy csaj visítva egymás nyakába borulnak.

Sex and the City (2010) 

A második film pár évvel az első után folytatódik, és természetesen a cukormáz újra leolvad az élet tortájáról, amit a négy lány nehezen, de végül megold a film végére. Őszinte leszek, nem tudnék választani kedvencet, mert mindegyiken jókat nevettem vagy épp meghatottan pislogtam, nálam elérte a sorozat szintjét.

A legeslegjobb rész természetesen Abu Dhabiban kezdődik, ahova kijutnak a csajok. Koszt és kvártély egy kastélyszerű hotelben… Irigylésre méltó, ők pedig ki is használják. Charlotte kiakad a családja miatt, Samantát letartóztatják közszeméremsértésért, Carrie pedig megcsalja a férjét az exével, akit annak idején a férjével csalta meg. Kicsit sem bonya, igaz? :) Egyedül Miranda élete áll nagyjából a helyén, miután az elején végre felmond és a családjával foglalkozik.

Alapvetően aranyos és szerethető történet, igazán csajos, de szerintem a fiúk is megnézhetik, nem kapnak fluffmérgezést.

Egyetlen kivetnivalóm van, az pedig ez a minden tűzön-vízen át tartó, kiolthatatlan barátság a négy lány között. Ilyen sajnos nincs a valóéletben. Bárcsak lenne! De az embernek egy idő után fontosabb a család, a munka, a karrier, az új pasi, stb., stb., mint az, hogy a barátnőkkel legyen. Ettől függetlenül, vagy talán pont ezért, jó nézni őket, hogy minden vitatkozás, veszekedés és sértődés ellenére, mindig kibékülnek, és tudják folytatni tiszta lappal. Sajnos ez az én életemben nem így van. Talán nincs is olyan, hogy igazi barátnő. Elvesztettem nem is egy barátnőt, és valószínűleg még sokat el is fogok. Az emberek könnyelműen dobálóznak a „barát” és „barátnő” szóval; én viszont már huszonkét évesen megtanultam, hogy ezek nem barátnők. Ezek volt osztálytársak, munkatársak, innen-onnan megismert lányok/fiúk, DE NEM BARÁTOK!

Tetszett: A rengeteg igazság, ami elhangzik, hogy ki lehet kapcsolódni a sorozattal, hogy ellazít és szórakoztat.

Nem tetszett: Az eleje egyáltalán nem tetszik. Jó pár részt meg kell nézni ahhoz, hogy elnyerje a tetszésünket a sorozat. Ja, és rettentő rövidek a részek!

Kedvenc jelenet: Az, amikor Carrie elpukizza magát, és zavarában eltűz haza, és ott visszagondol rá. Az a hang! :D Imádtam, mindig képes vagyok szakadni rajta.

Kedvenc karakter: Miranda és Smith (nem azért, mert helyes, hanem azért, mert helyes, ÉS mégis képes volt lehorgonyozni!)

Idézet: Rengeteg van, ez a sorozat igazi idézet-kánaán lehetne, és szerintem az évek előrehaladtával már mások fognak jobban tetszeni, de most ezek azok, amik jellemzőek az életemre, a helyzetemre, meg úgy mindenre, ami velem kapcsolatos.

„Fiatalon az embert nem érdekli más, csak a buli. Aztán felnövünk és óvatosak leszünk, nehogy megszakadjon egy ív vagy a szívünk. Ugrás előtt körülnézünk, és előfordul, hogy nem ugrunk le, mert nincs, aki elkapjon minket. Az életben nincs biztonsági háló. Mikor ér véget a buli? Mikor kezdődött a félelem?”

„Még ha meg is tud bocsátani egymásnak két ember, vajon el tudják felejteni mindazt, ami történt? És meg tudunk igazán bocsátani, ha nem tudunk felejteni?”

„Aznap este a reményről elmélkedtem. Talán butaság optimistának lenni. Talán a pesszimizmus olyan, mint a hidratáló krém. Nap mint nap használnunk kell, különben hogy állunk talpra, ha a valóság szétzúz mindent, amiben hittünk? És a szerelem, bárki bármit is mond, nem mindenható. A remény olyan drog, amiről le kell szoknunk, vagy ez tart minket életben? Mi rossz van abban, ha bizakodunk?”

IMDb elérhetőségek:

Sorozat: http://www.imdb.com/title/tt0159206/

I. film: http://www.imdb.com/title/tt1000774/

II. film: http://www.imdb.com/title/tt1261945/

The Hunger Games ~ Az éhezők viadala (2012)

The Hunger Games ~ Az éhezők viadala (2012)

AJÁNLAT: Először mindenki olvassa el a könyveket, és csak utána nézze meg a filmet!

Kedvenc könyvalkotásomról alig vártam, milyen filmet fognak alkotni… Nos, amit kaptam, nem elég. Nem voltam elégedett vele. Tegnap néztem meg harmadszorra. Első két alkalom egy moziban történt, ugyanis olyan szerencsésnek mondhattam magam, hogy én, aki sosem nyert sehol semmit, most egy internetes játékon, nyertem két ingyen jegyet, premier előtti vetítésre. Édesanyámmal néztük meg, hiszen ő is nagy rajongó, tehát mindenki képzelheti az örömünket. Ez nem tartott sokáig. Sajnos.

Kezdjük Ádámtól és Évától, hiszen tulajdonképpen a bajom elég kicsinyes, mégsem tudok elvonatkoztatni tőle. A kamerázás valami iszonyatos lett, a film végére szabályosan a hányinger kerülgetett. Nem a megszokott, stabil képeket mutatták nekünk, hanem bele-belevetettek olyan „mi magunk kamerázunk” effekteket, amitől az egész remegett, összevissza sodródott, stb., stb.. Nagyon-nagyon nem találták el, és roppantmód bízom benne, hogy a következő részt nem ezzel a módszerrel filmezik.

Ám, ha ettől megpróbálok elvonatkoztatni, akkor is bennem marad a kétség.

Próbáltam külső szemlélőként nézni, és rájöttem, hogyha valaki nem olvasta a könyvet, az nem fogja megszeretni a filmet. Gyors és elkapkodott lett, nem lettek kibontva fontos dolgok (Rue és Katniss kapcsolata, hogy azért nem olyan könnyen ment a barátkozás, hogy nem feltétlenül bízott Peetában; az eset, amikor a kenyérrel megszánta és a szerelmükre sem fordítottak elég figyelmet, hogy valóban megtudjuk, Peeta érzései komolyak stb..). Helyette belekerültek lényegtelen sallangok, ugyanakkor olyan részek is, amik ugyan a könyvben nem voltak bent, viszont nem okoztak kárt. Ezek a részek a Snow (elnök) és Seneca (játékmester) jelenetek, vagy az irányító központban zajlódó képkockák, arról, hogy miért is támadtak Katnissra tűzbombákkal. Utólag teljesen logikusnak tartom, hogy azért, mert közeledett az Aréna határához, de a könyvben például nem értettem; vagyis azt hittem, hogy csak unatkoztak.

Összesítve azt hiszem, elmondható, hogy annyira nem lett elrontva, mégis bántó, hogy aki érteni akarja az egészet, annak el kell olvasnia, mert így csak egy kisebb-nagyobb kavarodás, egy felületes kis történetecske marad meg az emberben. Ennek nem örülök, mert nem tudom ugyan, de szerintem nem sok rajongó lett a filmnek köszönhetően.

A tartalmat, meg hogy miről is szól pontosan a film, nem írom le, mert az előzőekben a könyvet elemeztem, amiben végül is minden elmondtam.

A lényeg, hogy 24 gyerek öli egymást, egészen addig, amíg Katniss nem kerül képbe. Katniss Everdeen egy nehéz természetű, de alapvetően szerintem szerethető karakter. Tetszik a gondolkodása – amit ugye a könyvekben ismerhetünk meg – és a logikája. Jennifer Laurence-szel kapcsolatban fenntartásaim voltak, de úgy gondolom, hogy jól kivitelezte a szkeptikus Katnisst. Peeta is olyan lett, mint képzeltem, de szívemhez mégis Gale drága áll közel. Liam jól játszotta őt, és igencsak bánom, hogy a harmadik részben úgy el lett fuserálva a sorsa. Ettől függetlenül alig várom, hogyan filmesítik meg azt a részt is.

Egyszóval és végszóval: jöjjön a következő rész! A futótűz a kedvencem a három kötet közül, így bízom benne, hogy nem fogják nagyon elrontani. :)

Tetszett: A könyvben nem látott jelenetek és maga a hangulat.

Nem tetszett: A kamerázás… Fú, borzalom!

Kedvenc jelenet: Az Aratás (sorsolás). Effie nagyszerű.

Kedvenc karakter: Katniss, nálam ő a nyerő.

Idézet: „May the odds, be ever in your favor.” (Nem vagyok angolzseni sajnos, de a film feliratában így fordították le: „Sose hagyjon el benneteket a remény.”) 

IMDb elérhetőség: http://www.imdb.com/title/tt1392170/

Könyvkrónika: Az Erdő

Harlan Coben - Az Erdő (2010)

Fú, ez a könyv! :) Barátnőm nagy könyvguru, általa ismertem meg a könyvet, ő adta kölcsön. A tartalom alapján választottam ki, mivel épp akkor néztem a Pretty Little Liars c. sorozatot (amiről lentebb írtam elemzést!). Szeretem a rejtélyeket, szeretem, amikor meg tudnak lepni és le tudnak nyűgözni. Coben ezt tette. Mindig meglepett valamivel, amitől izgalmassá és letehetetlenné tette a könyvet.

A főszereplőnk, Paul ’Cope’ Copeland megyei ügyész, aki a mai napig a múltban él. Nem tud szabadulni attól a sok-sok éve történt tábori élménytől, amikor eltűnt a nővére, és végleg megromlott a családi élete. A táborban akkor négy tinédzser esett áldozatul. Kettő eltűnt – Cope nővére és annak barátja –, kettőt pedig meggyilkoltak. Onnan indul a történet, hogy a felnőtt Cope-ot felkeresik a rendőrök, mutatnak neki azonosításképpen egy holtestet, amiben Cope felismeri nővére barátjának felnőtt testét, mire feléled benne a remény, hogy talán a nővére sem halt meg akkor régen.

Aztán belelendülünk. Cope nyomozni kezd, közben a munkájára is koncentrálnia kell, ami nem egyszerű, mert nem egyszerű üggyel áll szemben, ráadásként még fenyegetni is kezdik. Berobban az életébe a másik főszereplő, egyben Cope régi szerelme, Lucy, akivel együtt próbálnak még többet kideríteni, míg végül a történet határozottan nagyon csavart nem lesz.

Coben jól ír, egy férfi szemén keresztül olvasunk, ami számomra nagyon furcsa, hiszen alapvetően női elbeszéléseket olvasok. Furcsa látni, hogy nem egy férfi külsejére indul be a főszereplő, hanem egy nőére, stb.. Hatalmas igazságok hangoznak el a könyvben, nagyon sokszor egyetértően bólogattam. Leköti az ember figyelmét, tényleg alig lehet letenni, mert érdekel, hogy mi is történt Cope-pal, a családjával, a nővérével, és úgy egyébként is.

Az utolsó oldalakon, az utolsó mondatban is képes meglepetést okozni az író, szóval nagyon is ajánlom mindenkinek! Biztos, hogy nem ez volt az utolsó könyv, amit olvastam Cobentől.

Tetszett: Cope gondolkodásmódja, ami merőben eltért az eddig általam olvasott lányos/tinédzseres könyvek főszereplőitől.

Nem tetszett: Nem nagyon volt ilyen, többet kaptam, mint vártam.

Kedvenc jelenet: Az bíróságon zajló rész, amikor kihallgattak, és a börtönben zajló beszélgetés Cope és a gyilkos között.

Kedvenc karakter: Copeland nagyon bejött, szimpatikusnak találtam, és ciki, nem ciki, de a gyilkost is.

Idézet: „Akik azt hiszik, hogy az ember különb a többi állatnál, azok vakok. Minden ember vadállat. A jól tápláltak kicsit lustábbak. Nem kell küzdeniük az élelemért. Így hát kiöltöznek, és úgynevezett fennkölt célokat találnak maguknak, hogy azt hihessék, felette állnak ennek az egésznek. Micsoda ostobaság! A vadak semmiben sem különböznek tőlünk, csak éhesebbek. Ennyi az egész. Szörnyű dolgokra képes az ember a túlélésért. Aki azt hiszi, hogy felette áll ennek, az egyszerűen becsapja magát.”

Újdonság!

Újdonság!

Drága barátnőm ötlete alapján (akinek a blogja a linkjeim között található a „Könyvek szerelmese” cím alatt, tessék nézegetni, mert nagyon jó könyveket ajánl a figyelmünkbe, megfűszerezve néha egy-két filmajánlóval és a számomra kedves top-listáival) kitaláltam, hogy ezentúl minden film-, könyv- illetve sorozatismertető után írni fogok egy kis összefoglaló listácskát, ami egyelőre így fog kinézni (aztán ha úgy alakul, a változás jogát fenntartom.) :)

(Ami) Tetszett (a filmben/könyvben/sorozatban):

Nem tetszett:

Kedvenc jelenet:

Kedvenc karakter:

Idézet: (Időnként, nem mindig lesz ilyen, de ha lesz, akkor szeretném veletek megosztani.)

Remélem, hogy tetszik nektek az újítás, és hogy egy kis pluszt ad a blognak. :)

The Pianist ~ A zongorista (2002)

The Pianist ~ A zongorista (2002)

Wladyslaw Szpilman – A zongorista c. önéletrajzi könyve alapján készített Roman Polanski egy túlságosan is szívszaggató, torokfojtogató filmalkotást. Nem először láttam a filmet, de mint ahogyan a Schindlert is, ezt is túl régen ahhoz, hogy felfogjam, miről is szól. Legalábbis azt hittem. Arra emlékeztem belőle, hogy sok kegyetlen és durva jelenet van a filmben, és képtelen voltam elhinni, hogy ez megtörténhetett. Pedig hát nagyon is megtörtént, ergo jól emlékeztem.

Nem is tudom, hol kezdjem… Biztosan sok filmet készítettek még a II. világháború idejéből, én mégis ezt a kettőt ajánlom, mert talán e két mű tudja együttesen visszaadni azt, ami akkoriban történt. A kegyetlen, esztelen brutalitást és kegyetlenséget.

Kezdünk egy stúdióban, ahol Szpilman (Adiren Brody, akinek nem is olyan távoli magyar hozzátartozói vannak!) zongorajáték felvétele zajlik, és ezt a bombázás megszakítja. Brody alakítása már az első képkockákon látszik, hogy nagyszerű lesz, ahogy kétségbeesetten folytatja a játékát, minden bomba ellenére, míg aztán hatalmast robban közvetlenül mellette. Ezzel a bombával indul be a film is. A németek berobbannak Lengyelországba (is), Varsóba – ahol a film játszódik.

Szpilman hazamegy a családjához, megismerkedünk az idegesítő öccsével, két lánytestvérével és az édesanyjával és -apjával. Sajnos nem túl sokáig élvezhetjük a társaságukat, pedig az édesapa nekem nagyon szimpatikus. A sok-sok törvény, szabály és megszorítás után be kell vonulniuk a gettóba, ahol szánalmas, gyatra körülmények között vergődnek jobbról balra.

Túlságosan sok olyan jelenet zajlik ebben a részben, amit még így messziről szemlélve, tudva, hogy csak egy filmről beszélünk, még úgy is nehéz volt végignézni. Az értelmetlen, indokolatlan öldöklések, ahogy a vacsorázó zsidókat egyszeriben megzavarják, és a tolószékes, járni/állni képtelen öregurat kihajítják az ablakon, csak mert nem tudott felállni. Aztán, amikor leparancsolják a családot, és kiadják nekik, hogy fussanak, hogy ők egyesével, élvezettel lelőhessék őket, majd a még félig élő emberen áthajtsanak autóval… Ez… iszonyatos.

Azt látni, hogy a sok undorító náci lerészegedve gondol egyet és találomra kiválaszt pár embert, és sorjában az összest agyonlövi, aztán… aztán mit csinál? Hazamegy a családjához, megvacsorázik, és mint aki jól végezte dolgát, ül a babérjain?

A rengeteg megalázás, amikor unalmukban táncoltatni kezdik őket, mint a bohócokat.

Nem akarom leírni a filmet, mert annak most nem nagyon lenne értelme; erre egyrészt ott van a tartalom, a sok másfajta kritika, másrészt pedig meg is nézheti mindenki – amit nagyon ajánlok. Igen, ez nem egy könnyű, esti kikapcsolódás, de néha igenis szükség van, hogy nehéz, tömény filmeket, alkotásokat nézzünk/olvassunk, főleg arról, ami valaha igaz volt.

A nagyapám szokott mesélni nekem erről az időről. Fiatal, alig 16 éves suhancként sorozták be SS katonának. Elképesztő, hogyan úszta meg élve és sértetlenül az egészet. A történetei igazán szórakoztatóak, néha elszomorítóak, de végtére is tanulságosak. Ha lenne bennem erő vagy tehetség, biztosan megírnám a történetét, mert rengeteg vicces és hihetetlen dolog történt vele, ami szerintem érdekes lehet mindenki számára, tekintve, hogy egy SS katona szemén keresztül – aki kénytelen-kelletlen állt be a csatasorba –, még soha nem láttunk filmet.

Visszatérve a filmhez: Szpilman megpróbáltatásait láthatjuk, ahogyan éveken át tartó kemény küzdelemmel éli túl a háborút. Rengeteg segítője akad; köszönhető a kedves, barátkozó természetének, így tulajdonképpen önsegítség kívül evickél előre, és a végén találkozhatunk újra a lelkes zongoravirtuózzal. A filmbe kellenek ezek az apró reménysugarak, amikor valakik feltétel és viszonzás nélkül ugranak a segítségére. Egy zsidó segítségére, amiért akasztás jár. Aztán a végén pedig ott van a német tiszt, Wilm Hosenfeld, akinek nagyon kevés, de annál fontosabb szerepe van. Hosenfeld százados segíti utolsó heteiben Wladot. Nem tudom… nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy ez a segítség már akkor is érdekkel történt; Hosenfeld már akkor tudhatta, hogy hamarosan leigázzák őket, és hogy talán azért segítette Wladot, hogy ahogyan a későbbi jelenetben látjuk is, kérhesse a viszonzást. Aztán persze nem tudom, ez csak a film, amiben én így láttam, de ettől függetlenül mégis lenyűgöző tettet hajtott végre, hogy magas rangú beosztása ellenére megsegítette ezt az elesett tehetséget – amiről ő is megbizonyosodott abban a szívszorongató jelenetben, mikor évek után Wlad újra játszhatott.

Nem is akarok tovább fecsegni, ezt mindenkinek látni kell. Látni, hogy mindig van remény és esély a túlélésre. Legyél bármennyire is kis ember, a fontos az, hogy szeressenek téged. Ha megszeretteted magad a világgal, akkor nem kell attól félned, hogy elfordulnak tőled – persze, lesznek olyanok is, de többségében kezet nyújtanak feléd, és kisegítenek a partra. De legalábbis hinni kell! Én hiszek. Merthogy szükség van rá, hiszen ki tudja, mikor lesz szükség bárki segítségére? Tekintve a világ jelenlegi helyzetét, nagyon gyorsan. Túl gyorsan. Valami közeleg.

IMDb elérhetőség: http://www.imdb.com/title/tt0253474/

Schindler's List ~ Schindler listája (1993)

Schindler's List ~ Schindler Listája (1993)

 Életem egyik legmegrázóbb filmje, pedig már nem először láttam. Még általános iskolában és gimnázium elején láttam valamikor, de pontosan már nem emlékszem, mikor, a lényeg, hogy sok év eltelt azóta. Akkor még más szemmel néztem. Meghatott, elgondolkodtatott, de nem különösebben hozott lázba. Mai fejjel nézve pedig… félelmetes. Háború. Milyen távolinak tűnő fogalom, közben pedig a nyakunkon van. Egy rossz lépés, és kitör ismét, elpusztítva a Földünket.

Néha úgy gondolom, jó lenne. Egy jó kis népirtás hiányzik nekünk, hogy végre észhez térjünk, és ne romboljuk tovább az élővilágunkat. Másrészről viszont… élni akarok. Olyan kevés idő jut egy embernek! Miért mi bűnhődjünk mások hibáiért?

Nagyon elkanyarodtam a témától, de sajnos annyira hatással volt rám a film, hogy napok óta ezen gondolkodom. És persze Oskar Schindleren, aki nagyszerű ember volt. Nem ismertem, és konkrétan csak a filmbeli Oskarról tudok nyilatkozni, de ő valami fenomenális férfi volt! Minden kalapom megemelem előtte…

A filmet mindenki ismeri. Aki nem, az nagyon gyorsan pótolja, mert alapmű. A II. Világháborúban járunk, Hitler hatalma teljében irtja a zsidókat. Több évet ölel át a film. Kezdünk Oskarral, aki ügyes fogásokkal és húzásokkal ismerteti magát mindenkivel össze. Jó beszélőkéje és még jobb meggyőző ereje van. Szerintem nem sok ember tud neki nemet mondani. Falja a nőket, falja az életet, nem törődik a zsidókkal, de nem is bántja őket.

Apja régi gyárát akarja újra elindítani, és segítségének egy zsidó könyvelőt vesz fel, Itzhak Sternt, ők ketten pedig felvirágoztatják az edénygyártó céget. Zsidó munkásokat alkalmaznak, innentől pedig belecsöppenünk az eseményekbe, hamarosan a háború szívében találjuk magunkat.

…

Amon Goeth felszámolja a krakkói gettót, és munkásokat kezd alkalmazni a táborában. Goeth negatív szereplő, félelmet kelt, kiszámíthatatlan és imád gyilkolni. Kiáll a teraszra és találomra lövi le a neki nem tetsző munkás zsidókat. Ralph Fiennes jól játssza ezt a szerepet (ahogyan általában a szerepeit), konkrétan gyűlölöm az embert, és szívem szerint addig kínoznám, amíg halálért nem könyörög.

Oskar összebarátkozik Goeth-el, a markában tartja. (Van egy rész, amikor próbálja meggyőzni őt arról, hogy ölni tulajdonképpen nem erő, a hatalom inkább abban rejlik, hogy megtehetnék, mégsem tesszük. Goeth el is gondolkodik rajta, próbálja gyakorolni, de a puszta nyers kőszívűsége nem engedi szabadulni a gyilkolástól. Nem tudja megállni, hogy ne öljön. Van egy pillanat, amikor azt hisszük, történik valami, hogy Goeth-ben is van emberség, amikor a szolgálójának próbálja magát győzködni, hogy nem bűn az, ha beleszeretett. Ám ekkor valami átkattan az agyában, és újra a régi Goeth-el találjuk magunkat szemben.)

Az események zajlanak, megismerjük a zsidók tábori életét. Rémtörténeteket mesélnek egymásnak a kivégzőtáborokról, de képtelenek elhinni, hogy a gázkamra igaz lehet.

Láthatjuk, hogyan alázzák meg őket; meztelenre vetkőztetik az összes munkást, aztán, akár a romlott almát, válogatni kezdenek, hogy ki az aki még élhet, és ki az aki nem. Elszomorító, hogy mennyire örültek, mikor nem szanálták őket ki, mint holmi elszakadt ruhát.

Aztán a részeg Goeth közli Oskárral, hogy nem sokáig megy tovább a tábor, ugyanis felszámolják. Elküldik a zsidókat Auscwhitzba, ott pedig megölik őket.

Oskar ekkor áll elő a nagyszerű és elképesztő ötletével, amiben lemond a gazdagságról és a fényűzésről, amiben része volt, és megveszi Goeth-től a zsidó(i)kat. Itzhakkal együtt összeírják a gyári dolgozókat, összesen ezerpár zsidó fér bele a „költségvetésbe.”

Megható ez a jelenet, és az is, hogy végül is Goeth hogyan mond le Helen Hirsch-ről. Hogy ez a szerelem lenne-e vagy csak a pénz ígérete? Esetleg mindkettő? Nem tudom. Goeth kiismerhetetlen.

Az események természetesen ezután sem lassulnak le, a nők vonata rossz helyre, méghozzá nagyon rossz helyre érkezik; Auscwhitzba. Itt zajlik le az egyik számomra elég hiteltelen, mindenesetre igen hatásos jelent: a gázkamrában nem gázt eresztenek a lecsupaszított hölgyekre, hanem vizet. Nem tudom, hogyan zajlott a kivégzés akkoriban, de kétlem, hogyha egyszer beküldtek oda egy csoportot, onnan élve kijutottak. Még akkor sem, ha fizettek értük. Ahogyan az utána lévő jelenetben is látjuk, Oskárt próbálták megfűzni, hogy vigyen egy másik, újonnan érkezett csapatot, minek kell neki pont ez, mire O. meggyőzi a férfit egy csekély mennyiségű gyémánttal. Mindegy. Ennek ellenére, egy filmbe pontosan kellett ez a feszültség.

Oskar lenyűgözően viselkedik. Liam Neeson személy szerint igencsak kedves a szívemnek, és véleményem szerint jobb Oskárt keresve sem találtak volna. Robosztus, tiszteletet parancsoló ember, ahogyan Oskar is viselkedhetett. Senki nem tudott neki nemet mondani. Az egyik megkapó jelenet jut eszembe, amikor a nőket visszaterelik a vonatra, ám a gyermekeket elszakítják tőlük. Ekkor megjelenik Ő, és természetesen meggyőzi a katonákat, hogy miért is kellenek a gyerekek a gyárba. Elképesztő!

A filmben amúgy rengeteg megrázó jelenet van. Példának okáért az egyik ilyen: amikor a válogatás zajlik, hogy kik maradhatnak tovább a táborban, a katonák ügyes fogással ekkor viszik el a gyerekeket. A sok-sok kisgyerek, akik nem is tudják, miért rakják őket platóra… aztán észreveszik a szülők, és egy emberként rohannak az autókhoz – csakhogy akkor már hiába. Most is elszorul a szívem erre a jelenetre gondolva.

Nem tudom, milyen lehetett zsidónak lenni akkoriban, mindenesetre képtelen lennék úgy élni az életemet, hogy bármelyik pillanatban agyonlőhetnek. Ez… kész téboly! Sosem lehet tudni, mikor gondolnak egyet és lőnek le… Nem is akarok ebbe jobban belegondolni, mert már így is sok. Túl sok volt egyszerre ez, és a másik remek alkotás ebben a témában, így zárnám is soraimat. 

IMDb elérhetőség: http://www.imdb.com/title/tt0108052/